language

Akták:

Állami vállalati támogatás a CÖF-nek highlight_off

Állami vállalati támogatás a CÖF-nek

A HVG 2017 április végén írt arról, hogy információik szerint az állami tulajdonú MVM tavaly több száz millió forintot adott a kormánypárti Békemeneteket szervező CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak. Az Átlátszó májusban derítette ki, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. valóban 508 millió forinttal támogatta tavaly a Civil Összefogás Fórumot (CÖF). Az MVM az adatvédelmi hatóság elnökének felszólítása ellenére sem adott tájékoztatást arról, hogy miért támogatták több mint félmilliárd forinttal a Fidesz-közeli civileket, így egyelőre nem tudni, költött-e közvetlenül politikai kampányolásra az állami cégtől kapott pénzből a CÖF. A Kormány úgy reagált: "A társaság eredményesen működik, ez lehetővé teszi, hogy a társadalmi felelősségvállalási aktivitását saját forrásból fedezze, és számos közhasznú tevékenységet támogasson", és arra hivatkoztak, hogy az MVM-nél "nem közpénzt költenek el, hanem saját forrásból gazdálkodnak". Az ügynek további pikantériát ad, hogy az MVM kommunikációs igazgatója Bentzik Réka Origonak adott interjújában elismerte, az MVM minden támogatását a Rogán-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alatt álló Nemzeti Kommunikációs Hivatal hagyja jóvá.

Ezt követően más állami szervezetek (Szerencsejáték Services Zrt., 170 millió Ft, Magyar Fejlesztési Bank 25,4 millió Ft) kifizetési listáján is felbukkant a CÖKA.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [50]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Titkolja a CÖF-nek adott 40 milliós támogatás részleteit a Szerencsejáték-cég

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP), az állami lottócég támogatásokat osztó leányvállalata júliusban 40 millió forintot adott a kormánykedvenc CÖF alapítványának. Közadatigénylésben kértük ki a támogatással kapcsolatos iratokat, de csak a szerződést küldték meg, és abból is kitakarták, hogy milyen feladatokat csinál a CÖKA a közpénzért cserében, mert azok „meg nem ismerhető adatok”.

„Elmúltnyolcév” újratöltve: ismét közpénzből kampányol a CÖF

„Civil Akadémiaként” hirdették, de kizárólag a Fidesz választási kampányáról szólt az a rendezvény, amit közpénzből és a Szerencsejáték Zrt. Nonprofit Kft.-jének forrásaiból is támogattak. A békemenetet szervező CÖF-háttérszervezet rendezvényén elhangzott, hogy az ellenzék valójában ellenség, és visszatért az „elmúlt nyolc év” retorika.

Újabb 40 millió forintot kapott a CÖF a Szerencsejáték Zrt. leánycégétől

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP) honlapján közzétett szerződéslista szerint július 1-én 40 millió forintot adtak a Békemenet szervezőinek. A CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) korábban már kapott két részletben 170 milliót az SZNP-től, és idén a szintén állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank is megtámogatta őket 25 millió forinttal. A CÖKA pedig nem csak a Békemenettel állt ki a Fidesz-kormány mellett: gyurcsányozós vándorkiállítással járják az országot, és ők rakták ki a stopgyurcsányos plakátokat is.

Ismerős Arcok, Férfiak Klubja, Mészáros Lőrinc kultúrcége – a Szerencsejáték Zrt. idei támogatottjai

Kikértük az állami lottóvállalat támogatásokat osztó leánycégétől az idei patronáltjaik listáját, amit utoljára 2021 januárjában frissítettek a honlapukon. A sok adatra hivatkozva 15 nappal meghosszabbították a válaszadási határidőt, közben viszont a weboldalukra feltöltötték a június végéig kiosztott támogatások adatait. A táblázatokból kiderül, hogy Mészáros Lőrinc kultúrcége, az Ismerős Arcok zenekar vállalkozása, valamint több Fidesz-közeli szervezet és vállalkozás kapott idén (is) jelentős közpénzösszegeket a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-n keresztül.

A közpénzmilliókkal kitömött CÖF-CÖKA cége hirdeti a „STOP Gyurcsány” plakátokat

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) tulajdonában álló Kövess minket 2022 Kft. finanszírozza azokat a plakátokat Csepelen és Soroksáron (is?), amelyeken a Fidesz Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely ellen kampányol. Hogy pontosan mennyit költöttek a hirdetési helyekre, nem árulták el, de a Momentum listaáron egy citylightra nettó 137 500-206 000 forintos ajánlatot kapott fél hónapra ugyanott. Bár a CÖKA cége vélhetően kedvezményes áron hirdethet, a teljes ár kifizetése sem jelenthetett nekik gondot. A nyíltan kormánypárti alapítvány ugyanis több száz millió forint támogatást kapott állami cégektől az elmúlt években.

A magyar állam bankja közzétette a kifizetési listáit

Közel öt év után ismét közzétette az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank, hogy a banki tevékenységéhez nem kapcsolódóan mely alapítványoknak és cégeknek nyújtott támogatást. Az évi 50-250 millió forintos kifizetések kedvezményezettjei között vannak például kormánypárti politikusokhoz köthető alapítványok és sportszervezetek, a békementes CÖF, zenészek cégei, hajós vállalkozás és hajóverseny, a Szépművészeti programjait finanszírozó cég és a Portfolio kiadója.

A CÖF-öt, a Mediaworkst és Schmidt Mária családi érdekeltségét is támogatta az állami Magyar Fejlesztési Bank

A CÖF-öt, a Mediaworkst és Schmidt Mária családi érdekeltségét is támogatta az állami Magyar Fejlesztési Bank, valahogy elfelejtettek erről beszámolni. Az MFB az után tette ki a kifizetések listáját a honlapján, hogy a korrupcióellenes K-Monitor adatigénylésben hívta fel rá a figyelmet, hogy a közérdekű adatokat már 2016 vége óta nem tette közzé, bár ezt törvény írja elő. Az MFB egyesületek támogatására, alapítványok feladatellátására, és a banki alkalmazottak „oktatási, kulturális és sporttevékenységét segítő szervezetek” támogatására adhat ilyen, a „nem alapfeladatai ellátására” fordított támogatásokat.

A CÖF 100 milliót, a Rogán Cecília-féle fitneszrendezvény 70 milliót kapott a Szerencsejáték Zrt.-től

A K-Monitor adatigénylése után a Szerencsejáték Zrt. leányvállalata közzétette az augusztusi szponzorációit, és kiderült, hogy a válás után is jár a lottópénz a Rogán Cecília-féle fitneszrendezvénynek.

70 millióval támogatta a CÖF euroszkeptikus propagandamunkáját a Szerencsejáték Zrt.

Tavaly november végén az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. 70 millió forint értékű szponzorálási szerződést kötött a CÖF mögött álló alapítvánnyal. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy március eleje óta a CÖF rendezvényeire szóló meghívókon szerepel az állami cég logója. Közadatigénylésben kértük ki a megállapodást, hogy megtudjuk, pontosan mire és miért kapták a pénzt a kormány kedvenc civiljei.

Nem tudta eldönteni az ügyészség, hogy van-e korrupció a CÖF 500 millióért forgatott filmje ügyében

A kormány házi „civiljei“, a Civil Összefogás Fórum mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány több mint félmilliárd forintot kapott az állami tulajdonú MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től. Az Átlátszó közadatigényléséből kiderült, hogy pontosan 508 milliót kapott a CÖF-CÖKA az állami cégtől.
Találatok: [50]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>