language

Kulcsszavak:

állami/önkormányzati szerződések highlight_off

Személyek:

dr. Bajkai István highlight_off

dr. Bajkai István

Bajkai István (Budapest, 1964-2023) magyar jogász és politikus. 1989-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1996-ban Oxfordban tanult angol jogi ismereteket. 1995 és 1997 között az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében nemzetközi kereskedelmi jogi képzésen tanult. 1995-ben csatlakozott az SBGK Ügyvédi Irodához, amelynek partnere 2000 óta, ill. elnökségi tagja 2012 óta. Az iroda számos kormányzati tanácsadó tenderen futott be. Az egyik legnagyobb értékű közbeszerzést a Miniszterelnökség még 2015 októberben írta ki. Ez az az uniós támogatású pénzeszközök felhasználásához kapcsolódó közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadásra vonatkozik. A nyertes a KFF-2016 Konzorcium lett, melynek tagjai az Ész-Ker Kft., a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda, és az SBGK Ügyvédi Iroda. Az eljárás eredménye szerint nettó 4,8 milliárd forintért adhatnak jogi tanácsot 4 évig, amit uniós pénzből (KÖFOP-3.2.7) finanszíroz a Miniszterelnökség. Egy másik közbeszerzést tavaly októberben írták ki, és a költségvetésből finanszírozott közbeszerzések körüli jogi tanácsadásra vonatkozik. Ennek nyertese idén januárban a KÖF 2017-2020 Konzorcium lett, amelynek tagjai az Ész-Ker Kft., és az SBGK Ügyvédi Iroda. Nettó 5 milliárd forintért kötöttek szerződést 4 évre, amit a magyar költségvetésből finanszíroz a Miniszterelnökség.

Bibó kollégistaként Fidesz-alapító, Budapest 7. kerületének fideszes alpolgármestere volt. 2016. áprilisban ő látta el az irodán keresztül Orbán Ráhel jogi képviseletét. 2018 áprilisában elvesztette az egyéni képviselői helyért folytatott küzdelmet, de országos listán bejutott a Parlamentbe. 2022-ben újra a Fidesz-KDNP országos listájáról szerzett mandátumot. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Hunvald idején indított ingatlanbizniszt fejezett be a Fidesz a VII. kerületben, Czeglédyék feljelentést tettek

Hűtlen kezelés gyanújával folytat nyomozást a BRFK gazdasági bűnözés elleni főosztálya egy VII. kerületi ingatlanegyüttes eladása miatt. A bulinegyed közepén lévő épület a Táncművészeti Egyetem oktatóhelye volt, és már Hunvald György polgármestersége idején megindult körülötte a kavarás, de végül csak 2018-ban, a fideszes vezetés idején adta el az önkormányzat 304 millió forintért, nagyjából harmadáron. Az ügyben az új, ellenzéki vezetésű hivatal által megbízott Czeglédy Csaba ügyvédi irodája tett feljelentést.

Orbán ügyvédje elment, rehabilitálták a parkolási céget

ogellenesen alkalmazott cég üzemelteti a kerületben a parkolási rendszert – hosszas vizsgálódás után ezzel a megállapítással állt ki tavaly év végén az erzsébetvárosi képviselő-testület elé a kerület akkori alpolgármestere, a fideszes Bajkai István. Az Orbán család ügyvédjeként ismertté vált politikus 2017 második félévében átvilágította a több mint 1 milliárd forint éves bevételt termelő közterületi parkolási rendszer körül kialakult jogi helyzetet, decemberben pedig a testület előtt bejelentette, a több mint 7200 parkolóhelyet 2009 óta üzemeletető ER-Park tízéves szerződése jogi okokból ellehetetlenült, és már 2012-ben megszűnt.

Milliárdos szabálytalanságok, amelyeket a kormányzat szerint is nehéz lesz kimagyarázni

A kormány számára készített jelentés szerint az Európai Bizottság által kritizált projekteknél nehéz lesz elkerülni a több tízmilliárdos korrekciót.

Összekötöttük az Elios-ügyet Mészáros Lőrinccel

"Pici ez az ország, és viszonylag gyorsan lehet összefüggéseket vélni– ütötte el néhány éve a vs.hu-nak Erdei Bálint a felvetést, hogy az Elios sikerszériája manipuláció eredménye volt. Erdei a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az üzlettársa, együtt alapították és tulajdonolták egy időben a közpénzes közvilágításszerelésben utazó Elios Innovatív Zrt.-t. A felvetés pedig az volt, hogy az önkormányzati pályázatokat előkészítő Sistrade Kft. ágyazott meg a beruházásokat elnyerő Eliosnak, és nem véletlen, hogy a két cég tulajdonosi köre átfedte egymást.

Állami megbízásokból hízik Bajkai István frissen alapított közbeszerzési tanácsadócége

„A többpártrendszer 'kellékei' egy rendszert sem tesznek demokráciává – ahhoz a hatalmat gyakorlók demokratikus elkötelezettsége is kell” – nyilatkozta Bajkai István. Persze szó sincs arról, hogy a fideszes képviselőjelölt a kormánypártot bírálná ezekkel a szavakka

Fantasztikus órabérek: jól bejáratott ügyvédeknek és vállalkozóknak is jutott az év végi pénzesőből

Volt cég, amely egyhetes munkáért kapott csaknem egymilliárdot.

Módosították Orbán Ráhel ügyvédjének 5+5 milliárdos közbeszerzési szerződéseit

Idén januártól hatályon kívül helyezték az alvállalkozók közvetlen kifizetésére vonatkozó előírásokat, ezért számos megkötött közbeszerzési szerződést módosítani kellett – olvasható ki az Európai Közbeszerzési Értesítő mai hirdetményéből, amely egy korábban megkötött, 5 milliárd forint összegű szerződést módosított.

Orbán családhoz közeli tanácsadók újabb közbeszerzési győzelme Lázáréknál

Az SBGK Ügyvédi Iroda és az Ész-Ker Kft. nyerte a Miniszterelnökség közbeszerzési és jogi tanácsadói keretszerződését. Az SBGK munkatársa a Fidesz-alapító Bajkai István, aki Orbán Ráhel jogi képviseletét is ellátta már, az Ész-Ker tulajdonosa pedig Kárpáti Péter György, akinek van közös cége Orbán Ráhel férjének, Tiborcz Istvánnak az üzlettársával, Hamar Endrével.
Találatok: [9]  Oldalak:   1