language

Kulcsszavak:

állami/önkormányzati szerződések highlight_off

Intézmények:

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Néhány fidelitasos megmutatta, hogyan kell a NER-ben sokmilliárdos cégbirodalmat építeni

Milliárdos állami támogatások és megrendelések egyengették a Fidelitas egy maroknyi csapatának útját, hogy hat év alatt a nulláról építsen fel egy nagy vállalatcsoportot, háttérben a legfelsőbb politikai körökből érkező mentorokkal.

Ismeretlenek kapják a milliárdokat, de az állami élelmiszermentésből máig nem lett semmi

Hiába hozták létre tavaly gyorsított eljárásban, s szántak rá az idén ötmilliárd forintot, máig nem működik az állami Élelmiszermentő Központ. A szükséges szoftver fejlesztésével ugyanis egyre késik, ám egyre többet kér érte egy homályos hátterű, kormányközeli tanácsadókkal dolgozó cég.

Újra nekifutna a bedöglött kiskunhalasi fejlesztésnek az EU-Fire

Életet lehelne a kormány a geotermikus energia hasznosításába, ám, mint írtuk, az előzmények alapján egy szakmai szervezetnek vannak kételyei. A Magyar Geotermális Egyesület (MGtE) egy 2017-es nyilatkozatában azt írta, a hibás kormányzati támogatási gyakorlat többször vezetett sikertelen hévízfeltáráshoz, illetve rosszul vagy egyáltalán nem működő berendezések létesítéséhez, mint például Kiskunhalason. A nyilatkozat eljutott az NFM-hez is – a minisztérium szerint azonban a kiskunhalasi projekt sikeres volt, mert annak célja egy kutatófúrás volt, ami kifogástalanul teljesült. Csakhogy Kiskunhalason azóta sincs geotermikus fűtés.

A minisztériumnál is hiába kopogtattak az Elios-papírokért az ellenzéki képviselők

Az Elios-ügy feltárását célzó alternatív vizsgálóbizottság ellenzéki tagjai szerdán sikertelenül próbáltak betekinteni a társaságot érintő pályázati anyagokba a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fővárosi épületében.

Az elsötétített ország – Az Elios-ügy és az önkormányzatok felelőssége

Alig volt olyan ellenzéki önkormányzati képviselő, aki időben tudhatta, hogy a városa Tiborcz Istvánékkal akar közvilágítást fejleszteni. A képviselő-testületek többsége nem szavazhatott arról, hogy kivel szerződjön a település, ők csak az eredményhirdetés után szembesültek az Elios győzelmével. Vagy még akkor sem.

Ráég a kormányra a migránsozás

Akár a Belügyminisztériumot is államellenes menekültsegítőnek minősíthetik a Stop Soros törvénycsomag alapján. Miközben ugyanis a kormány büntetné a "migránsokat" segítő civil szervezeteket, kiderült: a belügyi tárcánál működő „Menekültügyi Migrációs és Integrációs Alap” tízmilliókat csatornázott át a Magyarországra érkező menekültek támogatására és letelepítésére.

A Századvég óránként 25 millió forintért kutatja a migrációt

Újabb 1,1 milliárdért kutathatja a Századvég, hogy mit szólnak a többi uniós tagállam polgárai a menekültekhez, kétszázötvenmillióért pedig, hogy hogyan látják saját helyzetüket és jövőjüket a hazai idősek. A hamarosan megkötendő szerződésekkel már 9 milliárd felé közelít a kormányközeli think tank 2014 óta elnyert megbízásainak összege.

Kikezdhetetlen érvvel védte Németh Szilárd, hogy átpasszolnak kétmilliárdot az ő alapítványának

Két éven belül, 2,4 milliárd forintból multifunkciós birkózócsarnok épülhet Csepelen, jelentette be a Magyar Birkózó Szövetség elnöke. Németh Szilárd arról is próbált mindenkit meggyőzni, hogy az az általa alapított alapítvánnyal biztosított a projekt átláthatósága és gyorsasága,

Három hónap alatt közel 800 milliót kaszált a migráción a Századvég

Az NFM ismét csak titkolná, milyen tanulmányok készültek el, így az ügyben bírósághoz fordultunk.
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>