Folytatjuk cikksorozatunkat, amelyben irányítottnak látszó tendereket mutatunk be egy akkreditált közbeszerzési szakértő segítségével. Ezek az eljárások már a kiírásuk pillanatában gyanúsak, ugyanis olyan feltételeket tartalmaznak, amelyek jelentősen lecsökkenthetik a tisztességes verseny lehetőségét, és így a közpénzek nem kellően hatékony elköltését eredményezhetik. Ezúttal két uniós forrásból finanszírozott vidéki projektet és két budapesti felhívást mutatunk be. Októberi szúrópróbánk.
Hat milliárd forint helyett már 8,4 milliárdot szánnak a moszkvai Liszt Intézet épületének felújítására – bár ebben még nem szerepelnek a műszaki átadást-átvételt felügyelő műszaki ellenőrök díjai. Az áremelkedést a háború okozta szállítási és anyagbeszerzési problémákkal, valamint az inflációval indokolták. A Külügyminisztérium azonban mindezt nem reklámozta: a szerződésmódosításról csak egy iratbetekintés során szereztünk tudomást.
A folyamatban lévő büntetőeljárással kapcsolatban sem a rendőrség, sem az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) nem adott érdemi választ az Átlátszó kérdéseire. A portálunk által nyár elején feltárt ügyön túl más vitatható esetekről is kaptunk információt. Mégpedig arról, hogy egy 20-30 milliós, Audi Q5-ös terepjáró landolhatott nemrég a szakszervezeti elnöknél. Egy tag pedig bírósághoz fordult, ugyanis állítása szerint azért zárták ki a szervezetből, mert szóvá tette, hogy nem a kedvezőbb ajánlatot benyújtó biztosítótársasággal szerződött le az AHFSZ.
Négycsillagos kastélyszállónak, wellness-központnak, pezsgőpincészetnek és borászatnak kellene lennie a Somogy megyei Lengyeltóti közepén, az egykori Zichy-kastélyban. A létesítmény ehelyett lelakatolva, üresen áll. Pedig a Viktória Sziget Kft. 240 milliós uniós támogatást nyert el az átalakítására. A társaság azonban becsődölt, a projektből pedig semmi sem lett. A létesítmény kálváriája azonban itt nem ér véget. Először az önkormányzat, majd egy egyszemélyes kft. vette meg az ingatlant, nem tudni, milyen céllal. Videóriport.
Az egyetem tekintélye és hírneve érdekében állt elő; visszautasítja, hogy hallgatókkal kivételeznek; szerinte nem mondott igazat és súlyos kötelezettségszegést követett el Ádám Zoltán docens, akinek munkaviszonyát megszüntették. Szabó Lajossal, a Budapesti Corvinus Egyetem megbízott rektorával beszélgettünk.
olt fideszes országgyűlési képviselő (jelenleg polgármester) és testvére, valamint a kormánypárttal kitűnő viszonyt ápoló művészek és cégvezetők is fellelhetők a Nemzeti Vágta szervezésében részt vevők között. Na és persze néhány érdekes szerződés és „közbeszerzés”. A magyar lovassport állami támogatásának visszásságait bemutató cikksorozatunk harmadik része.