language

Kulcsszavak:

államosítás highlight_off

Helyek:

Debrecen highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Állami felügyelet alá került a Kartonpack, nagyvonalú tiszteletdíjat szavaztak meg az új vezetőknek

Áprilisban állami felügyelet alá vonta a kormány a debreceni székhelyű Kartonpack Nyrt.-t. Az állami tulajdonjogot gyakorlása Juhász Edit, kormánybiztos feladata lett, aki a cég számlái felett is átvette az irányítást, emellett az akkor megjelent kormányrendelet lehetőséget biztosított arra is, hogy szükség esetén a cég vezetőségét visszahívja, a képviseletre jogosultak jogait felfüggessze vagy korlátozza.

Jól jött a felhatamazási törvény a Kartonpacknál

Alig egy órával az után, hogy hatályba lépett a kormányrendelet a Kartonpack Dobozipari Nyrt. állami felügyelet alá vonásáról, két rendőr társaságában Juhász Edit kormánybiztos megbízottja átvette a cég bankszámlája feletti rendelkezési jogot – tudta meg a HVG. A tulajdonosi jogok gyakorlására eddig is meg lett volna az állam lehetősége, ugyanis a tőzsdei társaság korábbi főtulajdonosát, Kerék Csabát az egykori Kulcsár-ügy másodrendű vádlottjaként egy évvel ezelőtt jogerősen börtönre és vagyonelkobzásra ítélték. Kerék Csaba cége, a Britton Capital & Consulting a részvények nem egész 62 százalékát birtokolta a Kartonpackban. Csakhogy a vállalat alapszabálya háromnegyedes többséghez kötötte a legfontosabb döntéseket.

Azonnali hatállyal állami felügyelet alá vonták a Kartonpackot

Pénteken 11 órától állami felügyelet alá került a debreceni Kartonpack Dobozipari Nyrt. nevű tőzsdei társaság. A cég tulajdonosai és vezetői helyett kormánybiztos dönthet mindenről. Az egykori kisipari szövetkezetből alakult nyereséges vállalkozásról akkor írtunk, amikor kiderült, hogy elnöke a Kulcsár-ügy miatt egy cégvezetéstől eltiltott személy volt, és ezután komoly harcok dúltak a cégen belül.

Debrecen visszavásárolja a repterét, mert jön egymillió utas

Csak az nem derül ki, hogy miért kell 5 millió forintot félretenni egy 1,5 milliós üzletre.

BMW-gyár: titoktartásra kötelezték a debreceni gazdákat

Csereterületeket kaphatnak azok a gazdák, akiknek a földjén épül majd a BMW gyára Debrecenben. Kismacs és Nagymacs környékére tervezik az új ipari parkot, amelynek költségeit a BMW majd megtéríti. A gazdák sokat tudnak, de hallgatnak, mert titoktartásra kötelezték őket. Így csak az a biztos, hogy csütörtökön a közgyűlés meghozza a döntést a debreceni BMW-gyár ügyében.
Találatok: [6]  Oldalak:   1