language

Kulcsszavak:

államosítás highlight_off

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Szembement a NER-rel a fideszes testület: Fonyód nem adja a Balaton-partot az államnak

Hiába jelent már meg így a Magyar Közlönyben, a fonyódi önkormányzat nem adja állami tulajdonba az Erzsébet-tábor előtti másfél kilométeres szabadstrandot.

Amikor a fideszes állam megeszi a Fidesz vezette önkormányzatot – Gyula átadja víziközművagyonát

Árulózástól és Mészáros Lőrinc nevének emlegetésétől is hangos volt szeptember végén a gyulai képviselő-testület ülése, ahol egy évnyi ellenállás után a fideszes városvezetés és a kormánypárti többség, a helyi civilnek nevezett szervezet támogatásával, az ellenzék élénk tiltakozása közepette arról döntött, hogy a vízközmű-szolgáltatást és vagyont átruházzák az államra.

Karácsonyéknak adott igazat a bíróság első fokon: alkotmánysértő volt a fővárosi terek államosítása

Beigazolódott, amit a kormányzat maga is sejtett előre. Egy friss bírósági ítélet szerint alkotmánysértő, hogy tavaly több fővárosi tulajdonú közterületet – például a Vörösmarty teret – ellentételezés nélkül állami tulajdonba vontak, majd odaadták az V. kerületnek.

A visszautasíthatatlan ajánlattól a különadókig – így államosít Orbán, a Vodafone a legutóbbi zsákmány

A Vodafone megszerzése egy jól ismert taktika része az Orbán-kormány részéről, ahol sokféle eszközt bevetnek az állami, de legalábbis kormányközeli tulajdon erősítésére. Van, amikor az állam üzleti szereplőként jelenik meg, ha magyar kézbe szeretne adni egy üzletágat, máskor inkább a törvényekkel teremt olyan helyzetet, hogy nagyon ne lehessen más végeredmény, mint amit szeretne. És persze van, amikor meghúzódik a háttérben, hozzá közel álló piaci szereplőkre bízva az elvileg független üzleti döntéseket.

Egy pártból egypárt? - Fidesz-Magyarország hatalmi hálója

Magyarországon jelenleg egy autoriter társadalmi rendszer kiépülésének ortodox folyamata zajlik, amelybe a látszólag unortodox eszközök és illiberális módszerek harmonikusan illeszkednek – állítja esszéjében Csanádi Mária közgazdász, politológus, az MTA doktora.

Kemény karikatúrát rajzolt Orbánról a New York Times

Magyarország zavarba ejtő példája lett annak, hogyan tudja a politikai elit leépíteni a demokráciát még Európa közepén is. Az EU-nak nem szabadna olyan kormányt finanszíroznia, amely ilyen keményen bánik a médiával – írja a New York Timesban Philip N. Howard médiatudós, a CEU és a Washingtoni Egyetem professzora. A szakember pontról pontra bemutatja, szerinte hogyan hajtotta és hajtja uralma alá a sajtót az Orbán-kormány.

Csak Orbán Viktor barátja lépett időben

A jó ütemérzékkel megáldott Duna Takarék lehet az egyetlen, amelyik megússza a több mint száz takarékszövetkezet közül, hogy az állam átvegye felette az irányítást. Ez a szövetkezet annak a Garancsi Istvánnak az érdekeltsége, aki Orbán Viktor kormányfő ismerősének és a Videoton futballcsapat tulajdonosának számít.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>