language

Személyek:

Andy Vajna highlight_off

Intézmények:

Lánchíd Rádió highlight_off

Andy Vajna

Vajna András György (Andrew G. Vajna, Andy Vajna) (1944-2019) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke. 2011 januárja óta a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt. 2010 után haláláig az Orbán-kormányokhoz közelálló vállalkozói réteg egyik ismert reprezentánsának számított. (fotó: Origo)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Kirakták Andy Vajna embereit a vezetésből, és költözik is a TV2 anyacége

Átvette a TV2 vezetését, és megvásárolta a Lánchíd Rádiót és a Heti Választ is Alcsútdoboz fideszes alpolgármestere. Utóbbi két cég a Mészáros-birodalom egyik központjáva költözött.

A Simicska–Orbán-kiegyezés titkai - A szabad elvonulás ára

Az elmúlt három évben akadt pillanat, amikor Simicska Lajos hajlandó lett volna kiegyezni Orbán Viktorral, de a felesége az utolsó percig tartotta benne a lelket. Április 8. után azonban a miniszterelnök már nem akart alkudozni. A fegyverletételt végül Nyerges Zsolt szíves közreműködésével hozták tető alá.

Az online hírpiac és a TV2 Habonyék célpontja

Simicska Lajos és Orbán Viktor konfliktusára ráment a kormányhű sajtó nagy része. A Fidesz környékén most két párhuzamos médiakör kiépítésével próbálkoznak. Habony Árpád főtanácsadó és üzlettársa, Győri Tibor egy hírportál felállításán dolgozik, de a projekt nehezen alakul. Mindeközben Andy Vajna a TV2-re pályázik.
Találatok: [3]  Oldalak:   1