language

Személyek:

Andy Vajna highlight_off

Intézmények:

Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. highlight_off

Andy Vajna

Vajna András György (Andrew G. Vajna, Andy Vajna) (1944-2019) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke. 2011 januárja óta a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt. 2010 után haláláig az Orbán-kormányokhoz közelálló vállalkozói réteg egyik ismert reprezentánsának számított. (fotó: Origo)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

A NER kis gömböce így falta fel a kultúrát tíz év alatt

Ha nem is egészében lakott jól, de nagy adagokat sikerült bekebeleznie a magyar kulturális szférából. A Nemzeti Együttműködés Rendszere fennállásának tizedik évfordulóján számvetést készítettünk arról, hogy a színház, filmművészet, képzőművészet, irodalom területén milyen szimbolikus területfoglalásokat hajtott végre a Fidesz-kormány, és hol próbálkozott sikertelenül.

Újabb filmalapos filmben kapott munkát Vajna Tímea cége

A második államilag finanszírozott film elkészítésében vehet részt a filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna felesége, Vajna Tímea. Az RTL Klub számolt be arról, hogy Vajna cége a Pappa Pia, majd' egymilliárd forintnyi közpénzzel megtámogatott produkcióhoz keres szereplőket, azaz a casting munkát végezheti.

Kálomista Gábor cégei a Fidesz-kormány alatt még jobban teljesítenek

Kálomista Gábor producer két filmgyártó érdekeltsége az elmúlt négy évben sikert sikerre halmozott a közpénzvadászat terén, és ez a vállalkozások eredményein is meglátszik. Négy év alatt a Megafilm és a Megafilm Service Kft. együttesen megduplázta árbevételét, a társaságok által kitermelt haszon pedig összességében megháromszorozódott. Kálomista Gábor a közmédia egyik legnagyobb beszállítója, az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) pedig már több mint 1 milliárd forint támogatást ítélt meg a producer nevével fémjelzett produkciókra.

Mennyi adót fizetnek az Andy Vajnához köthető cégek?

Az Andrew G. Vajnához köthető magyar társaságok 4 év alatt 33,3 milliárd forint árbevételt értek el, a cégekből osztalékként 3,5 milliárd forintot vettek ki az offshore hátterű külföldi tulajdonosok. A Vajna-környéki birodalomnak csak a kaszinós cégei sikeresek, az összes többi vállalkozás súlyos veszteségeket termel, ennek megfelelően társasági adót is alig fizetnek. A Nobu luxuséttermet üzemeltető Buno Kft.-nek például 2 milliárd forint árbevétel mellett csupán 2,4 millió forintnyi társasági adót kellett befizetnie.

Andy Vajna érdekeltsége forgalmazza az Andy Vajna által támogatott filmeket

Nemcsak a kaszinóüzletben érdekelt Andy Vajna, a magyar kormány filmügyi kormánybiztosa. Cégjegyzéki kimutatás bizonyítja, hogy továbbra is érdekelt egykori filmforgalmazó cégében, az Intercomban.

3,5 millió forintba került Andy Vajna titkos berlini bulija

A 2014-es Berlinale Filmfesztiválon az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalap is képviseltette magát, fogadást adtak és reklámozták az új magyar filmeket, az Isteni műszakot, valamint Kálomista Gábor Coming out című filmjét. A fesztiválozás összesen 13,8 millió forintba került, a költségeket közpénzből fedezték – mindezt úgy, hogy magyar film nem is indult a fesztivál fő versenyében. A fogadás, amelyen Andy Vajna is részt vett, 3,5 millió forintot vitt el.

Lex Vajna: Százmilliós állami támogatás öldöklős videójátékok népszerűsítésére

Tavaly év végén a magyar kormány úgy módosította a filmtörvényt, hogy idén már az Andy Vajna filmipari kormánybiztos által alapított Digic Pictures Kft. is jogosulttá vált a 20 százalékos közvetett állami támogatásra az általuk készített néhány perces, játékipari multik öldöklős videójátékait reklámozó animációs videók után. A tavaly 150 millió forintos nyereséget termelő vállalkozás 2013-ban legkevesebb 157 milló forint adókedvezményhez jut a törvénymódosítás eredményeként.

Lila filmes, ne lopd szét az adóforintomat!

Tehettem volna idézőjelbe is a címben idézett frappáns felszólítást, hiszen egy komment a sok hasonló közül, mégis talán a legvelősebb. Megtetszett, mert a legpontosabban fejezi ki azt a közhangulatot, amely a magyar filmet néhány kiváltságos eltartott úrifiú rosszul megvalósított passziójának véli.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>