language

Személyek:

Antall Péter highlight_off
Nógrádi György highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Csoportos létszámleépítés jön az Antall József Tudásközpontnál

Mint ismert, az átvilágítást azt követően rendelték el, hogy a Direkt36 a nyár elején több cikket írt arról, hogy az egykori miniszterelnök fia, Antall Péter vezetése alatt az AJTK drága külföldi utazásokra, luxushotelekre, kirándulásokra költötte a pénz egy részét. Az AJTK összességében majd ötmilliárd forintos állami támogatást kapott az Orbán-kormánytól.

Lemondott az AJTK több vezetője is, mióta a Direkt36 megírta, hogyan szórták a közpénzt az intézetnél

Lemondott az Antall József Tudásközpont (AJTK) teljes, háromtagú felügyelőbizottsága, valamint a kuratórium elnöke, Nógrádi György, a kormánypárti médiában rendszeresen szereplő biztonságpolitikai elemző. Az érintettek megerősítették lemondásukat a Direkt36-nak.

Milliárdos támogatások mellett is pénzügyi mentőövre szorult az Antall József Tudásközpont

Évek óta komoly gondok vannak a közpénzmilliárdokból támogatott Antall József Tudásközpont pénzügyeivel, amit az Állami Számvevőszék is kifogásolt már. A Miniszterelnökség most vizsgálatot ígér, ám eddig is tudniuk kellett a kutatóintézet problémáiról, mert 2018-ban egy olyan alapítványból kellett pénzügyi mentőövet dobni az eladósodott szervezetnek, amit a Miniszterelnöki Kabinetirodából finanszíroznak, és ami politikai színezetű projekteknek osztja tovább a közpénzt.
Találatok: [3]  Oldalak:   1