Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Intézmények:

Antenna Hungária Rt. highlight_off

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Első fokon megnyertük az MTVA ellen indított pert – ki kell adniuk az Antenna Hungáriával kötött szerződéseket

Nagyon gyorsan, rögtön az első tárgyalási napon ítélethozatallal lezárta első fokon a bíróság azt a pert, amit azért indítottunk, hogy megtudjuk, milyen szerződéseket kötött az MTVA az Antenna Hungáriával. A dokumentumokat azért kértük ki, mert szeretnénk tisztán látni a mobil közvetítőkocsik ügyében. Úgy tudjuk ugyanis, hogy az állami médiát évi 80 milliárd forintból előállító MTVA műsorai egy részét az Antenna Hungária nevű, eddig főként műsorterjesztéssel foglalkozó állami cég közreműködésével gyártja le – nyilvános verseny nélkül.

Milliárdok nyomában – bepereljük az MTVA-t az Antenna Hungáriával kötött titkos szerződések miatt

Műsorai egy részét az állami médiát évi 80 milliárd forintból előállító MTVA az Antenna Hungária nevű, eddig főként műsorterjesztéssel foglalkozó állami cég közreműködésével gyártja le. A munkákat minden jel szerint nyilvános verseny nélkül kapja meg a cég. Hogy pontosan mennyi pénz folyik így át az MTVA-tól az Antenna Hungáriához, az a két cég között megkötött szerződésekből és azok mellékleteiből derülhetne ki, a műsorgyártásra vonatkozó szerződéseket viszont nem hozták nyilvánosságra. A két cég közötti szerződéseket az MTVA-tól hiába kértük, üzleti titokra hivatkozva nem adták ki azokat. Az adatokért pert indítottunk.

Pont a vizes vb legfontosabb részét próbálták eltitkolni

A közhiedelem szerint a budapesti vizes világbajnokság és az annak kapcsán megvalósuló fejlesztések költségei valahol nettó 100 milliárd forint felett járnak. Ahogy Seszták Miklós, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke elmondta, az összköltség 130,6 milliárd forint.

Ezekkel a módszerekkel gyűrték maguk alá Orbánék szinte a teljes magyar médiaipart

Összeszedtünk néhány olyan kormányzati intézkedést, amelyek következtében Magyarországon ma egyre kevesebb a független médiaműhely, és ami miatt ma jóval nehezebb az újságírók munkavégzése, mint egy nyugati demokráciában, vagy mint a rendszerváltás óta bármikor.
Találatok: [4]  Oldalak:   1