language

Kulcsszavak:

antikorrupció highlight_off

Akták:

Trafikmutyi highlight_off

Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány közeli vállalkozók és rokonaik nyerték.


A törvényszöveg Brüsszelbe előzetes jóváhagyásra kiküldött verziójáról például kiderült, hogy egy "Sánta János" nevű felhasználó számítógépén hozták létre. A név megegyezik a Continental Zrt. vezetőjéével, Lázár János ismerősével.


Már ekkor jelezték, pusztán a dohányból ugyanis nehezen fognak megélni a trafikok, az eladási pontok mesterséges leszűkítése – a korábbi 38 ezer helyett csak 6 ezer helyen lehet majd cigit kapni – a feketepiac robbanásszerű elburjánzását hozza. Azt pedig senki sem képes megakadályozni, hogy a trafikokat zsebszerződéseken keresztül néhány nagyobb üzleti kör tartsa majd a kezében. Több lépésben szerencsejátékkal, kávéval, újsággal, üdítőkkel, alkoholokkal bővítették a trafikok termékkörét.


A piacátszervezésért felelős, Németh Lászlóné vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 2012. április végén tette közzé a trafikpályázatnak a magyar dohánypiac túlnyomó részét felosztó első körének nyerteseit (20 évre).
A Fidesztől a trafikmutyi miatt távozott szekszárdi képviselő, Hadházy Ákos a hvg.hu-nak átadott egy, a szekszárdi frakcióülésen készült, témába vágó hangfelvételt. Ez volt az első konkrét bizonyíték arról, amiről országszerte suttogtak, miszerint a helyi fideszes frakcióüléseken dőlt el, hogy kik kaphatnak trafikot, és kik nem. Hajduszoboszló még hasonló.


Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 


Később az ügyészség a trafkpályázat törvényességének vizsgálatát azzal utasította el, hogy a dohánytermék-kiskereskedelem jogának átengedésekor Németh Lászlóné miniszter a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás körébe tartozó döntést hozott. Márpedig a gazdálkodás körében meghozott döntés nem tartozik az ügyészségről szóló törvényben meghatározott ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskörbe.


A dohánykereskedelem monopolizálása hazánkban (MTA-DE, 2019)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Felvetődhet a trafiktender bírálóinak büntetőjogi felelőssége is

Akár maguk a trafikpályázatok is nyilvánossá válhatnak, ha a DK-hoz hasonlóan nyer a bíróságon az erre a célra egy éve alakult, két civil szervezetből és három internetes portálból álló pertársaság. Az ügy azonban tavaly április óta nem halad.

Magyar harc a korrupcióval: hallgasson, aki jót akar

Bár a Fidesz-kormányzat nem győzi hangsúlyozni, mennyi mindent tesz a rendszert átszövő korrupció és bűnözés ellen, az elmúlt négy év gyakorlata mégis az: aki kinyitja a száját, mert visszaélést, esetleg a közpénzek felszívódását látja, az hamar bajba kerül.

Nyilvánosságra hozhatják a trafikpályázatok bírálati lapjait

A Fővárosi Törvényszék szerdán a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba által indított perben első fokon, nem jogerősen arra kötelezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy hozza nyilvánosságra a trafikpályázatokat elbíráló bizottság tagjainak névsorát, illetve a vesztes és nyertes pályázatok bírálati lapjait.

A trafikmutyi igazol: a rendszer képtelen az önkorrekcióra

Amikor a „megbízók” már a törvényeket is a korrupcióhoz igazítják, a rendszer képtelen önkorrekcióra. Ilyenkor kizárólag egy gyors, radikális, összehangoltan végrehajtott és minden területre kiterjedő támadással, úgynevezett Big Banggel lehet felszámolni a korrupciót. Csak nem látszik olyan szereplő, aki képes lenne ezt lemenedzselni. Jancsics Dávid korrupciókutató írása arról, hogy miért nem lehet sikeres Magyarországon az antikorrupció.

Hol vannak a többiek? Legalább ötvenezren kéne lennünk

Kétszáz-kétszázötvenen gyűltek össze a Trafikkárosultak Egyesülete által szervezett budapesti tüntetésen, ahol a trafikosok új pályázati kiírást követeltek, a kormányt szidták, és elégedetlenkedtek a létszámmal, de legalább a lelkiismeretük tiszta maradt.

Navracsics: Tegyen feljelentést, aki trafikmutyiról tud

Büntetőjogi felelősségre vonást sürget Navracsics Tibor a trafikpályázatok ügyében. A miniszterelnök-helyettes a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában azt mondta, hogy nem híve annak, ha valaki a rokonait üzletrészhez juttatja, vagy visszaél a pozíciójával, és azt kérte, hogy ha valaki tud korrupcióról, akkor tegyen feljelentést, hogy kivizsgálhassák az esetet.

Ligeti: ez egy jól felépített támadás az információszabadság ellen

"Hiába kérte, nem kapta meg a Transparency International a trafikpályázatok bíráló bizottságának névsorát, illetve a témával kapcsolatos jegyzőkönyveket" - mondta Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója az Egyenes Beszédben.

Az Orbán-Simicska-rendszer polipjáról beszélt Bajnai Gordon

Korrupcióellenes programot hirdetett az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség kedden Budapesten. A szövetség minden, állammal kötött szerződést nyilvánosságra hozna, és megteremtené a lehetőségét, hogy a bíróságok soron kívül vizsgálják felül a dohánybolt- és a földbérlet-pályázatokat.

Péterfalvi is kíváncsi a trafikpályázatokra

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint nyilvánosságra kell hozni a trafikpályázatokról szóló döntések részleteit. Az indoklás szerint a nyertes pályázatok elfogadásának részletes indokairól, a döntésről emlékeztetőt kell készíteni, ez a dokumentum és maguk a szerződések is nyilvánosak az aláírásuk után.
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>