language

Intézmények:

ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Idén februárban 25 fős üzleti delegáció repült „ingyen” Orbánékkal Egyiptomba

Február végén Egyiptomba repült Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külügyminiszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, plusz egy üzleti delegáció. Az utazáshoz a honvédség négy repülőgépéből hármat is igénybe vettek: a két, egyenként kb. 140 fős Airbust és az egyik luxuskategóriájú Falcont is. Adatigénylésben kértük ki az üzleti küldöttség névsorát, és bár a három repülő miatt nagyobb létszámra számítottunk, csak egy 25 fős listát kaptunk a külügytől.

Bő 3 milliárd forint haszna lett tavaly a védettségi igazolványokat gyártó cégnek

Tavaly ősszel sikerült megtudnunk, hogy a magyar állam bruttó 10 milliárd forintért vett védettségi igazolványokat az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-től. A kártyánkénti bruttó 1244 forintos árat sokan túl drágának találták, amin lehet vitatkozni, de az biztos, hogy a cég részben ennek a megrendelésnek köszönhetően rendkívül sikeres évet zárt tavaly. Nettó árbevételük majdnem 30 milliárd forint lett, ebből a haszon pedig 3,3 milliárd, ami szinte tízszerese a 2020-as eredményüknek.

Nem nyomoz a rendőrség a védettségi igazolványok ára miatt

Október végén sikerült megtudnunk, hogy az állam közel 10 milliárd forintért vett védettségi igazolványokat az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-től. Cikkünk után Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő feljelentést tett hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt, mert nagyon soknak tartotta a kártyánkénti bruttó 1244 forintos árat: szerinte „3 perc kereséssel a neten 120 forintért is lehet rendelni”. A rendőrség elutasította a feljelentését arra hivatkozva, hogy a védettségi nem csak egy sima plasztikkártya, hanem megfelel a biztonsági okmányokkal szembeni követelményeknek, továbbá megszemélyesítik és beborítékolják, emellett egy 24 órában üzemelő informatikai rendszert üzemeltet hozzá a gyártó.

A NISZ 8 millió darab védettségi igazolványt rendelt közel 10 milliárd forintért

Az állami tulajdonú Nemzeti Infokommunikációs Zrt. (NISZ) júliusban 3 hónap időhúzás után megtagadta a védettségi igazolványok gyártásáról szóló szerződés kiadását arra hivatkozva, hogy „technikai információk találhatók” benne. Emiatt bepereltük a NISZ-t, és nem várták meg a bírósági tárgyalást, hanem most mégis kiadták a dokumentumot, amiből kiderül, hogy először 5 millió, majd még 3 millió védettségi igazolványt rendeltek az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-től. Egy igazolványt bruttó 1244 forintért gyárt az ANY, a 8 millió darab tehát 9,95 milliárdba kerül.

90 nap kell a NISZ-nek a védettségi igazolványokról szóló szerződés elküldéséhez

Az állami tulajdonú Nemzeti Infokommunikációs Zrt. (NISZ) az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-t bízta meg a védettségi igazolványok gyártásával, azt azonban nem közölték, hogy mennyi közpénzt kap ezért az Erdős Ákos érdekeltségébe tartozó nyomda. Áprilisban közadatigénylésben kértük ki a szerződést a NISZ-től, az viszont 45+45 napra hosszabbította a válaszadást a veszélyhelyzeti teendőire hivatkozva. Egy biztos: az ANY forgalma 2021 első negyedévében nagyon megugrott.

Legalább 12 milliárdot szórhat el a kormány a szinte semmire se jó védettségi kártyákra

A plasztiklapok nem tükrözik a védettséget, a világ nagy részén el sem fogadják, és rövidesen app helyettesíti. Az előállító cégben vezető tisztségviselő Stumpf István kormánybiztos.

Másfélmillárd az Állami Nyomdának szavazólapokra – a ciklus közepén

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hirdetmény nélküli, tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított a „népszavazások és választások lebonyolításához szükséges nyomdai termékek és szolgáltatások beszerzésére”. A papírforma ezúttal is érvényesült: az egyedüli ajánlattevő, az Erdős Ákoshoz köthető ANY Biztonsági Nyomda Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (ANY) ezúttal több mint nettó másfélmilliárd forint értékben lehet udvari beszállító, úgy, hogy a legközelebbi országos választás emberi számítás szerint csak két év múlva lesz.
Találatok: [7]  Oldalak:   1