language

Személyek:

Adnan Polat highlight_off

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Adnan Polat

Adnan Polat (1953-) török üzletember, aki a magyar állammal és a miniszterelnök családjával is üzletel és rendszeresen felbukkan Orbánnal futballstadionokban. Az Átlátszó bemutatója szerint Polat a kelet-anatóliai Erzurumban született. A sajtónak adott interjúiban azt mesélte fiatal éveiről, hogy négy-öt évesen került Isztambulba, és a középiskola végéig építkezéseken dolgozott. Egyetemi diplomáját az USA-ban, a Long Island University-n szerezte 1976-ban. Ezt követően 1981-ben beállt a családi vállalkozásba, a Polat Holdingba, és fokozatosan átvette a cégbirodalom irányítását. 2002-ben a török Kerámia Szövetség elnökévé választották, 2003-tól az Ege Seramikban is elnökként dolgozott öt éven át. Az üzleti élet mellett szerencsét próbált a politikában is: 1999-ben indult az isztambuli főpolgármesteri posztért, de nem őt választották meg. Orbánnal először 2005-ben, az Isztambulban megrendezett Bajnokok Ligája-döntő előtt találkozott.
 
Adnan Polat 2013-ban a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal látogatott hazánkba, hogy Orbán Viktorral magyarországi befektetési lehetőségekről tárgyaljanak. A találkozó igencsak eredményesnek bizonyult, hiszen Adnan Polat vállalkozása, az ALX Magyar–Török Kereskedelmi Központ Kft. üzemelteti 2015 áprilisa óta a törökországi magyar nemzeti kereskedőházakat, amiért több mint egymilliárd forintot kapott a Magyar Nemzeti Kereskedőháztól. Sőt, Polat lett az elnöke a Török Külgazdasági Kapcsolatok Bizottsága török–magyar tagozatának is. Az üzletember egyik irodaházában, a Polat Ofisban kapott helyet az Isztambuli Magyar Intézet, az Isztambuli Magyar Főkonzulátus, az Eximbank isztambuli képviselete, és a Magyar–Török Kereskedőház is.
 
A külgazdasági kapcsolatok mellett Adnan Polat 2015-ben a magyar ingatlanpiacon is megjelent. A milliárdos cége az AMX Investments a tulajdonosa annak a HBRE International Investments-nek, amely 2015 augusztusában megszerezte az AMX HS Real Estate Management Hungary Kft.-t. Ezzel egyidőben jött létre a Tiborcz Istvánhoz köthető  BDPST Zrt., amely a HBRE-vel közösen átvette a Polat emberének egy másik vállalkozását, az AMX Nador House Hungary Kft.-t, és amely 50 százalékos tulajdonos lett az AMX HS-ben is. Az AMX Nador House nagyon jó üzletet csinált, mert az övé lett a József nádor téri Postabank-székház. Az ingatlanon hamarosan túladtak, az a jordán milliárdos Ghaith Pharaon ügyintézőjéhez, Ammar Abu Namous által jegyzett céghez került, és átnevezték  Pharaon-Kappának.
 
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

A honvédelmi miniszter úgy csinál, mintha a Gidrán-gyárhoz nem lenne köze az államnak

Augusztus végi cikkünk nyomán Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő kérdezte meg Szalay-Bobrovniczky Kristóftól, hogy mi a helyzet a kaposvári Gidrán-gyárral, amiről megírtuk, hogy látszólag nem működik. Vadai rákérdezett arra is, hogy miért tűntek el a török járművek a honvédségi beszerzésükben közreműködő HT Division Zrt. honlapjáról, és egyáltalán miért titkosította a kormány 30 évre a Gidrán-projektet. A honvédelmi miniszter azonban nem mondott se igent, se nemet arra, hogy meghiúsult-e a beruházás, és a többi kérdésre sem adott választ. Csupán annyit közölt, hogy az Orbán- és Erdogan-közeli oligarchák tulajdonában lévő közvetítőcég „az államtól függetlenül hozza meg döntéseit” – mintha a kormánynak semmi köze nem lenne a közpénzből vett Gidránokhoz, amiket korábban fontos honvédségi fejlesztésként reklámoztak.

Orbán és Erdogan haverjai állnak a honvédség 30 évre titkosított török beszerzései mögött

Orbán Viktor 2013-as tusványosi beszédében példaértékű országként említette az illiberális demokráciának számító Törökországot. Azóta a Fidesz-kormány nem csak ideológiai téren közeledik Ankarához, de a két ország közötti kereskedelem is sokat fejlődött. Újabban a magyar haderő fejlesztésében is szerepet kapnak a törökök, és persze mindkét ország kormányközeli emberei, de a megállapodások 30 évig titkosak. Bemutatjuk, hogyan vett a magyar honvédség török harcjárműveket a jachtos Szíjj László és Adnan Polat emberének közvetítésével, és mi a helyzet a drónvásárlással.

Ha győz az ellenzék, a NER-milliárdosoknak vallaniuk kellene titkos trezorjaikról

Elveszíthetik névtelenségüket a kormányközeli magántőkealapok végső tulajdonosai, ha a Fidesz tavasszal elveszti a választásokat. Az offshore-előnyöket ötvöző vagyonkezelési forma töretlenül népszerű ebben a körben, és elfedi a központi akaratot az ezermilliárdos vagyon mozgatásában.

Egy jókora napelempark és egy titokzatos befektető tűnt fel Tiborcz István környezetében

Az Innovolt nevű cégnek csak az egyik ágon ismertek a tulajdonosai.

A NER kis gömböce így falta fel a kultúrát tíz év alatt

Ha nem is egészében lakott jól, de nagy adagokat sikerült bekebeleznie a magyar kulturális szférából. A Nemzeti Együttműködés Rendszere fennállásának tizedik évfordulóján számvetést készítettünk arról, hogy a színház, filmművészet, képzőművészet, irodalom területén milyen szimbolikus területfoglalásokat hajtott végre a Fidesz-kormány, és hol próbálkozott sikertelenül.

300 milliárdot elköltött a külügy, majd kitették Mészáros volt emberét

A miniszter futsalos csapattársai után az elmúlt évben egy focistafeleség borzolta a kedélyeket a külügyben, konkrétan annak két cégénél. Kővári Ágnes először az Eximbanknál próbált szerencsét a nemzetközi üzletfejlesztési igazgatói poszton, ahová a felcsúti milliárdos bizniszéből, a 2Rule sportszermárka gyártójától érkezett. Tevékenysége során csak a legkisebb cégeknek szánt, mindössze 2 milliárd forintos keretből gazdálkodó exporttámogatás kedvezményezettjeinek névsorát tették közzé, a többi pénz sorsa egyelőre homályba vész.

Orbán és Erdogan barátja lehet nálunk a napenergia királya, de Mészárosra is jut fény

Akárkinek nem jut az állami-uniós támogatásokkal teleszórt magyarországi napenergia-bizniszből. A nagypályások közt ott vannak a kínaiak is, de a kormányzati hátszél – a hazai oligarchákon kívül – leginkább a törököknek kedvez. Finanszírozás van bőven, állami és uniós források, támogatott hitelek; a pénzért szinte csak le kell hajolni. A napenergia-piacon valamiféle fatális véletlen folytán épp a Fidesznek kedves üzletemberek és befektetők nyomulnak, a paksi erőművet leváltó két új blokkot pedig az orosz Roszatom építi. A kormány nem folytatott érdemi szakmai és társadalmi vitát a tervezett mixről, sőt a preferált forgatókönyv alapos indoklásával is adós.

Titkolják, hogy legutóbb mivel ment Orbán meccset nézni, de nekünk van egy tippünk

Múlt csütörtökön, október 25-én este a Vidi 2:0-ra nyert Görögországban a PAOK ellen. Orbán Viktor miniszterelnök a meccset a helyszínen tekintette meg Garancsi István és Adnan Polat üzletemberek társaságában. Mivel aznap csak egyetlen magánrepülőgép ment Budapestről Thesszalonikibe, majd repült másnap reggel vissza Budapestre, elképzelhetőnek tartjuk, hogy azzal volt szurkolni Orbán Viktor. Sajnos a miniszterelnök sajtófőnöke ezúttal sem árulta el nekünk, hogy mivel utazott a főnöke Görögországba. Az OK-SEM a Prága-Budapest távot nagyjából fél óra alatt, a Budapest-Thesszaloniki utat pedig oda-vissza körülbelül 3 óra alatt tette meg. Vagyis összesen 3,5 órát töltött a levegőben a Vidi-meccs előtt és után, ami az 1,3 millió forintos bérleti díjat alapul véve 4,5 millió forintos költséget is jelenthet. Ráadásul a gép bő 16 órát állt a visszaút előtt a Thesszaloniki repülőtéren.

Milliárdokat bukott a külügyes Magyar Nemzeti Kereskedőház, de azért van, aki jól járt

Az MNKH 5,5 milliárd forint állami pénz elköltése után 2,8 milliárd forintnyi üzletet tudott összehozni a magyar cégeknek. Ez legalább 2,7 milliárd forintos bukó.

Fellegi Tamás volt miniszter újra a pályán

A második Orbán-kormány fejlesztési miniszterének cége nyerte el a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. izraeli irodájának üzemeltetését – tudta meg lapunk. Az állami társaság többek között 47 irodát létesít világszerte, a nyertesek közt feltűnik egy, a miniszterelnök vejével is összefüggésbe hozható cég. A kínai kirendeltség sorsáról pedig már a pályázat kiírása előtt dönthettek.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>