language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Személyek:

Császy Zsolt highlight_off

Császy Zsolt

Császy Zsolt (Budapest, 1965.) jogász.

2010 augusztus 31-én a Sukoró-ügy kapcsán előzetes letartóztatásba helyezték. December 17-én helyezte szabadlábra a másodfokú bíróság azzal, hogy az előzetes letartóztatás feltételei annak elrendelésekor sem álltak fenn. Négy büntetőeljárást is indítottak ellene, ezek közül kettőben megszüntették a nyomozást, egyben viszont 2015-ben első fokon három év hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Császy Zsolt 2015 novemberében börtönnaplót adott ki Az Orbán-rezsim börtönében címmel, amelyben részletesen ismerteti előzetes letartóztatásának körülményeit, az ott elszenvedett törvénysértéseket, szabálysértéseket. Kifejti meggyőződését, hogy politikai jellegű koncepciós per áldozata lett, és amennyiben hajlandó lett volna alaptalanul megvádolni Gyurcsány Ferencet, ejtették volna ellene a mondvacsinált vádakat.

A moszkvai magyar Kereskedelmi Képviselet (Kerki) értékesítése ügyében bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolták. A vádhatóság szerint tudott arról, hogy Székely Árpád akkori moszkvai nagykövet úgy írta alá az ingatlanról szóló adásvételi szerződést, hogy erről nem értesítette feletteseit. 2017-ben a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felmentette az összes vádlottat, az ítélet indoklásában a bíró kitért arra, hogy Császy Zsolt „alapbűncselekmény hiányában nem követhette el a bűnpártolás bűntettét”.

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Sukoró-ügy: az MNV kérte a telekcserét

Váry András, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori igazgatója szerint Tátrai Miklós, a szervezet vezérigazgatója kérte azt, hogy a Velencei-tó partjára tervezett kaszinóberuházáshoz szükséges állami földek értékesítését ingatlancserével oldják meg. Erről a vagyonkezelő tulajdonosi ügyekért felelős volt vezetője a Szolnoki Törvényszéken, a Sukoró-ügyként ismert büntetőper szerdai tárgyalásán beszélt tanúként.

Orbán Viktor ismerhette a Sukoró-beruházás részleteit - vallotta egy tanú

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök hajdani személyi titkárát, főtanácsadóját, kabinetvezetőjét, a miniszterelnöki hivatal több más munkatársát, valamint Joav Blum izraeli üzletember egyik tanácsadóját is meghallgatták ma Szolnokon, az úgynevezett Sukoró-per tárgyalásán.

Sukoró-ügy: hétfőn kezdődik a büntetőper

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly július 20-án jelentette be, hogy vádat emelt öt ember ellen a sukorói telekcserével összefüggésben. A beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot. Jövő héten kezdődik a büntetőper.

Januártól tárgyalja a bíróság a Sukoró-ügyet

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt kezdődik büntetőper jövő januárban a Szolnoki Törvényszéken. Az eljárás tárgya egy külföldi befektetői csoportnak a Velencei-tó partjára tervezett kaszinóberuházása.

Sukoró: Császy Zsolt nyilvánosságra hozta tanúvallomásait

A gyanú szerint egy földterület cseréje következtében 1,3 milliárd forintos kár érhette az államot. Császy Zsoltot az ügyben bűnsegédként elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletével gyanúsítják.

Gyurcsányt meggyanúsították, nem kér mentelmi jogából

A Legfőbb Ügyészség mentelmi jogom felfüggesztését kezdeményezte - tette közzé Gyurcsány Ferenc pénteken a Facebookon. A gyanúsításra Sukoró kapcsán került sor, bár a fejlemények azt valószínűsítik: az ügyben semmire sem jutott a kétéves nyomozás.

Fradi-ügy: nyomoz az ügyészség

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése nyomán a Fővárosi Főügyészség megkezdte a nyomozást a FTC futball-pályája eladása ügyében.

Hiába óvták a Fradit

Néhány vezető már három éve jelezte, gyanús a klub eladása. Az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntette gyanúja miatt tett feljelentést.

A legfőbb ügyész kivár

A legfőbb ügyész egyelőre nem tett indítványt a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztésére. Gyurcsányt több mint egy éve jelentették fel hivatali visszaélés gyanúja miatt.
Találatok: [9]  Oldalak:   1