language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Intézmények:

Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   <<  <  1 2

Professzortól nyúlták a gyanús FKF-tanulmányt

Nem kértek tőlem engedélyt és pénzt sem adtak sajnos, mondta el az Indexnek Palánkai Tibor. A professzor, akadémikus nem tud arról, hogy az interneten ingyenesen elérhető előadásából szó szerint átvett egy FKF-nek készült kutatási tanulmány, amiért nettó 5,8 millió forintot fizetett ki a közcég.

Érdekes részek a gyanús FKF-tanulmányban

Az Index betekintett azokba az FKF Zrt. által megrendelt tanulmányokba, amelyek ügyében nyomoz a rendőrség. Elmondásuk szerint érdekes részekre találtak bennük.

Az új FKF-vezér is érintett egy nyomozásban

Október végén kelt feljelentést hordott be a szél az Indexhez a szerkesztőségi Windowson keresztül. Ennek feltételezése szerint a közbeszerzési törvényt megkerülve kötött három, meglehetősen érdekes ár-érték arányú szerződést az Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. újdonsült vezérigazgatója - még helyettesi pozícióban.

8 millió forint is lehet egy fővárosi cégvezető fizetése

Havi bruttó 930 ezertől 8 millió 190 ezer forintig terjed a döntően fővárosi tulajdonban lévő szolgáltató cégek felsővezetőinek alapfizetése. A prémiumok sem egységesek; van, aki éves bérének 150 százalékát is hazaviheti prémiumként.

Nyolcmilliót kap a 4-es metró projektmenedzsere

Havi nyolcmilliós fizetésével a BKV-nál a 4-es metró projektmenedzsere a legjobban fizetett önkormányzati cégvezető.
Találatok: [15]  Oldalak:   <<  <  1 2