Választási évben négyszeresére emelkedik a parlamenti pártok támogatottsága, így a jelenlegi 2,5 milliárd helyett 10 milliárd forintból kampányolhat majd a négy parlamenti párt.
Orbán Viktor kedd délutáni rádiónyilatkozatában kitartott állítása mellett, hogy az európai uniós források központilag irányított maffiamódszerekkel eltűnnek.
Elhalasztották a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábor, volt elnök-vezérigazgató és társainak büntetőperét a Fővárosi Ítélőtáblán a háromtagú büntetőtanács egyik bírájának betegsége miatt.
Polgári engedetlenségi mozgalmat helyez kilátásba az Emberibb Parkolásért Mozgalom annak érdekében, hogy a parkolási díjakból az önkormányzatok nagyobb mértékben részesüljenek, közölte Murányi József, a szervezet főtitkára.
Több kormány közeli cég, köztük Bajnai Gordon két korábbi érdekeltsége is százmilliós öszszegben kapott megbízást a miniszter által felügyelt Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtõl.
Közösen titkolta el a Fidesz és az MSZP, hogy a kiskunhalasi Semmelweis Kórházat üzemeltető magánbefektető, a HospInvest Zrt. már egy éve leállította az általa szerződésben vállalt beruházásokat.
Több millió forintot fizettek ki fővárosi közműcégek Gyárfás Tamás médiavállalkozásának, az St. Plusz Kft.-nek azért, hogy stúdióbeszélgetésen vehessenek részt a Nap-keltében – tudta meg a hvg.hu.
Bár a közalapítványokat és az alapítványokat mindenki pazarló jogi formának tartja, jövőre is milliárdokat kezelhetnek ezek a szervezetek – derül ki a 2008. évi költségvetési törvény tervezetéből.