language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [215]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Megpiszkáltuk Köves Slomóék pénzügyeit, máris kurucinfózzák a Narancsot az EMIH-honlapján

Csattanós választ kapott a Narancs a múlt heti, az EMIH-pénzügyeit firtató címlapsztorijára! Nem is akárhonnan! A Köves Slomókékhoz tartozó zsido.com-on máris a neonáci, sorozatosan törvénysértő portállal cinkelik a Narancsot, nem is akárhogy.

Kiskapuzás nagypályán

Hat év alatt legalább 360 milliárd forintnyi adóbevételről mondott le az állam a látványcsapatsportok javára. A közpénz cél szerinti hasznosulására nincs semmi garancia. Hogyan működik a rendszer?

Közpénz és radír – Eltűnt tízmilliók Orbán főtanácsadójának alapítványánál

Hegedűs Zsuzsa 2010-ben nagy tervekkel és komoly állami pénzek birtokában indította el alapítványát. Az egykori szociológus a legszegényebb családokat akarta önellátó élelmiszertermelésre megtanítani. A célokból mára alig maradt valami, viszont az alapítvány egy kisebb vagyont költött magára. Megpróbáltuk kiszámolni, mennyit és mire.

A kerítésen innen – Válsághelyzet és pénzszórás: erre mentek el a százmilliárdok

Hatalmas pénzeket szór el a kormány a határvédelemre hivatkozva, és egy jogszabály lehetővé teszi, hogy közbeszerzés nélkül vásároljon eszközöket, szolgáltatásokat. Csak a rendőrség 100 milliárd forintnál is többet költött el így, ráadásul nem mindig egyértelmű, hogy tényleg a menekülthelyzet indokolta-e az adott beruházást.

A hazugság és az elhallgatás vagyonnyilatkozata – Simonka György fideszes országgyűlési képviselő önbevallása

A 2017-es bevallás alapján egy vagyontalan és gyakorlatilag minden jövedelem nélküli politikusról van szó – ehhez képest magas színvonalon él, luxusautót lízingel, házat bérel, Bajnokok Ligája meccsekre utazik.

„Hegedűs Zsuzsa hétmérföldes csaló” – Feljelentették Orbán egymilliót kereső szegénységi tanácsadóját

Két héttel ezelőtt tártuk fel, hogy milyen súlyos problémák vannak Hegedűs Zsuzsa szegénység ellen küzdő alapítványánál. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke is olvasta cikkünket, és ennek nyomán most a nyomozó hatóságokhoz fordul.

A nagy ígéret - Matolcsyék Balatonakarattyán

Milliárdos fejlesztésekkel kecsegtette Balatonakarattyát a 2010-es évek elején Matolcsy György és felesége, ha cserébe a lakosok úgy döntenek, hogy Akarattya váljon le Balatonkeneséről. A település önálló lett, a polgármester pedig Matolcsy Gyöngyi, a fejlesztések viszont elmaradtak.

A Stadler-dosszié - II. rész: Nullszaltó

A képügylet után elrendelt szigorított vizsgálatok nyomán az APEH nemhogy visszautalt volna egy fillért is, hanem követelt, mégpedig milliárdokat. Stadler máig állítja: nem ő tartozott az adóhivatalnak, hanem az APEH neki.

Mészáros Lőrinc levélben sírta el, hogy miért nem adja át a kiperelt tao-anyagokat

A felcsúti polgármester azt írja: „a sportért felelős miniszter”, azaz Balog Zoltán hivatalból elrendelt egy utóellenőrzést, amely külön a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt vizsgálja „figyelemmel arra, hogy a támogatás felhasználásának jogcíme vonatkozásában a finanszírozási források tekintetében adódhat átfedés”.
Találatok: [215]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>