language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [276]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Elios - Harminc nap alatt tett meg 300 métert a posta

Polt Péter megpróbálja letromfolni az OLAF vezetőjét, és azt bizonygatja, hogy itt komoly nyomozás folyik Elios-ügyben. Az élet és a posta azonban rácáfol erre.

Nincs pardon: Tarlós nagyon akar egy OLAF-jelentés Varga Mihálytól

Hiába tiltaná a nyilvánosságra hozatalát a fővárosi közgyűlés fideszes frakciója, ha Tarlós István megkapja a Budapest Szíve program visszásságait taglaló jelentést, akkor közzé is teszi.

Szorosabb a nyakkendő - Nyilvános a hódmezővásárhelyi Elios-szerződés

Az Unió szerint szervezett csalás eredményeképp létrejött szerződést Lázár János írta alá Orbán vejének érdekeltségével. Igyekezett elébe menni a fideszes vezetésű hódmezővásárhelyi önkormányzat Márki-Zay Péternek: a vasárnap váratlan, ám annál átütőbb győzelmet elérő független Márki-Zay korábban megígérte: kikéri az összes, városra vonatkozó OLAF-iratot.

Tarlós újabb OLAF-jelentést kérhet ki

Felkérte a Fővárosi Közgyűlés Tarlós István főpolgármestert arra, hogy kikérje a „Budapest Szíve” programmal kapcsolatos Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentést.

Átverték az EU-t - Stadionprogram lett a sporttámogatásból

Ebben az évben kap új otthont a Diósgyőr (az átadás tervezett időpontja február 2. volt, amit nem sikerült tartani), a Videoton és a Vasas. Utóbbi két klub esetében nyáron kell elkészülni az ütemezés szerint, tehát ezek a csapatok csak a 2018/19-es szezonban játszhatják ismét saját stadionjaikban a hazai mérkőzéseiket. A másodosztályban a Cegléd, a Kisvárda és a Budaörs avathat új létesítményt, összesen 5 milliárd forintért.

Paks2: titkolják a magyar részvételt

Kemény feltétellel hagyta jóvá az Európai Bizottság, hogy az Orbán-kabinet tender nélkül szerződjön az orosz Roszatommal a paksi bővítésről: minden olyan munkára, ami nem a Roszatomé, átlátható nemzetközi tendert kell kiírni. Már most látszik, hogy az átláthatóság terén a kabinet megszegi a bizottsági előírásokat, de nem azért, hogy a magyar alvállalkozók könnyebben juthassanak megrendeléshez, hanem azért, hogy a zsíros falatokat az előre kiválasztott multik szerezhessék meg.

Eurómilliárdok sorsa - Paks2 csak idegen nyelveken

A miniszterelnökségen kívül immár a Roszatommal is bíróságon kell küzdenie annak, aki kíváncsi a legalább háromezer milliárd forint értékű atomerőművi szerződésekre. Tegnap kiderült, hogy a szövegek nincsenek meg magyarul.
Találatok: [276]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>