language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Akták:

Visszaélés a földpályázatoknál highlight_off

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

 

 

Ángyán József lemondása óta a média rendszeresen beszámol a földhaszonbérleti pályázatok körüli anomáliákról, a Professzorok Batthyány Köre pedig a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet az aggályos földpályázati gyakorlatra. A kormánypárti politikusok szerint a föld pályázatok körül viták ugyan vannak, visszaélések azonban nincsenek.

Az Ángyán-jelentések az alábbi linkenolvashatóak.

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [105]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Farkashordát várnak az állammal packázó ökoforradalmárok

A kishantosi ökogazdaság vezetése megtagadta, hogy átadja a földeket a Nemzeti Földalapkezelőnek. A gazdaság ügyvezetője azt mondta, hogy "a földekért zajló háború csak most kezdődik". A gazdaság előzőleg hiába pályázott az általa 15 éve használt állami földekre, azokat mások nyerték, és ma kellett volna átadniuk a területet. Az átadáson közel 150-200 aktivista jelent meg, hogy tiltakozzon a földek elvétele ellen. Az NFA szerint kizárólag szakmai szempontok alapján hoztak döntést.

Élőlánc Magyarországért: elegünk van a hazugságokból

A Vidékfejlesztési Minisztérium állításai alapján azt hihetnénk, hogy a tárca szándéka az, hogy minél többen kapjanak lehetőséget az agráriumban való boldogulásra. De ezt tökéletesen cáfolják a földhaszonbérleti pályázatok eddigi eredményei – írja közleményében az Élőlánc Magyarországért.

Nem lehet minden oligarchának ennyi strómanja

Nincs mit csodálkozni azon, ha rokonok viszik el az állami földeket egy-egy település haszonbérleti pályázatán - mondta az Origónak Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium nyáron kinevezett, állami földprogramért felelős államtitkára. A politikus szerint ha nem is ellenőrizhet minden pályázót, a vitás eseteket igenis kivizsgáltatja - bár Mészáros Lőrinc esetében ezt pont nem látja indokoltnak. Megígérte, hogy a Nemzeti Földalapkezelő honlapján megjelenik majd az átláthatóságot segítő kereső, és állítja, ő szokta kérni, hogy a nyilvánosságra tartozó adatokat adják ki.

Visszaélésgyanús döntés veszélyezteti a kishantosi ökogazdaságot - Újra kellene pályáztatni a földeket

Az ökológiai gazdálkodást folytató Kishantosi Vidékfejlesztési Központ (KVK) megmentése érdekében újrapályáztatná a helyi földeket az Együtt-PM szövetség. Szabó Rebeka független parlamenti képviselő ezügyben már benyújtotta az országgyűlési határozati javaslatot.

"Irigykedő" levél Felcsút polgármesterének

Jártamban-keltemben sok gazda megkérdezi tőlem, hogyan kell állami földet szerezni, mert ők is próbálták már, kevés sikerrel - írja Felcsút polgármesterének Sóvágó László hajdúszoboszlói polgármester, aki arra kíváncsi: mi a titok? Talán Orbán Viktor információi?

"Save Kishantos" - ökogazdaságért akciózott a Greenpeace

Gigantikus méretű, 500 méter hosszú és 150 méter széles, a magasból jól látható "Save Kishantos" felirat elhelyezésével tiltakozott csütörtökön a Greenpeace Magyarország az ellen, hogy az eddigi üzemeltető helyett tíz részre osztva mások nyerték el a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ 452 hektáros állami tulajdonú földjét a Nemzeti Földalapkezelő pályázatán.

Mészáros cége kapta a legtöbb állami földet Alcsúton

Budapest – Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasának cége is kapott pályázat nélküli állami földeket használatra.

Győztünk: kiadják a földbérlők titkolt listáját

Győzött a Blikk! Úgy tűnik, nemsokára megtudhatjuk, hogy kik használhatják azokat az állami földeket, amelyeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) pályáztatás nélkül adott ki művelésre eddig ismeretlen személyeknek és cégeknek. Hatalmas területről, 34 ezer hektár földről van szó.

Hortobágy: Ajándék pénz az államtól

Szeptemberben hozta nyilvánosságra a Hortobágyi Nemzeti Park az általa meghirdetett földbérletpályázatok eredményeit. Az érintett földek egy részét, több ezer hektárnyi gyepet már januárban is meghirdettek, majd az akkori kiírást, miután a pályázók már jelentős munka- és költségráfordítással elkészítették a pályázataikat, márciusban indoklás nélkül visszavonták.
Találatok: [105]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>