language

Lapok:

atlatszo.hu highlight_off

Akták:

Kormány vs. Norvég Alap highlight_off

atlatszo.hu

2011-ben alapított, független oknyomozó online-újság, mely a közélet tisztaságáért és közpénzekkel történő gazdálkodás átláthatóságáért küzd. Kiadója az Átlátszó.hu Közhasznú Nonprofit Kft, melynek ügyvezetője Bodoky Tamás. Munkájukat közadakozásból finanszírozzák, magánszemélyektől várnak adományokat függetlenségük megtartása érdekében. Alapítványuk az ÁtlátszóNet alapítvány.

Kormány vs. Norvég Alap

Kormány vs. Norvég Alap

2014 tavaszán a KEHI a Miniszterelnökség utasítására kezdte el a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott szervezetek vizsgálatát, melynek végén több szervezetet feljelentett. A vizsgálatot a hivatalos kommunikáció miatt azért kezdeményezte – a látszat szerint – Lázár János, mert az NCTA-támogatásokat kezelő konzorcium egyik tagja, az Ökotárs Alapítvány esetében LMP-s kötődést és emiatt politikai elfogultságára utaló körülményeket véltek felfedezni. A KEHI-vizsgálat törvénytelensége miatt – mely az NCTA működésére vonatkozó nemzetközi megállapodásból következik – több más, Norvég Alap által támogatott szervezet visszautasította az adatszolgáltatást a KEHI részére, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke pedig hivatali visszaélés miatt feljelentést tett.

2014 augusztusában a KEHI vizsgálata során talált szabálytalanságok miatt sikkasztás gyanújával nyomozás indult az Ökotárs Alapítvány ellen, majd szeptember 8-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) házkutatást tartott az Ökotárs, illetve egy másik, Norvég Alap pályázatokat ellenőrző konzorciumi tag, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak (DemNet) irodájában. (A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015 elején – helyt adva az Ökotárs panaszának  – kimondta a razzia törvénytelenségét.)

2014 őszén a KEHI költségvetési csalás gyanújával a NAV-nál is feljelentést kezdeményezett, amely az érintett konzorciumi szervezetek adószámának felfüggesztését eredményezte. Pár hónappal később a bíróság döntésével a szervezetek visszakapták adószámukat, a nyomozást pedig 2015 őszén a NAV bűncselekmény hiányában megszüntette az Ökotárs Alapítvány és a többi, 17 vizsgált szervezettel szemben – a lezárult ügyészségi vizsgálat csupán adminisztrációs hibákat tárt fel a norvég pénzeket felhasználóknál. Később kiderült, hogy a KEHI-vizsgálatot eredetileg személyesen Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezte

2015 decemberében Norvégia és Magyarország között paktum született a Norvég Alappal kapcsolatban; ebben a magyar kormány írásbeli garanciát vállalt, hogy nem éri atrocitás a norvégok által támogatott civileket. A 2014-15-ös forrásbefagyasztást követően 2016-tól ismét megkezdődtek a tárgyalások a két állam között, mivel azonban egészen a 2021-es határidőig nem sikerült megegyezniük abban, hogy a pályázók közül melyik szervezet legyen a független alapkezelő (a magyar kormány nem fogadta el, hogy a pályázaton legtöbb pontot elérő Ökotárs Alapítvány kapja a megbízást), a magyar állam végül 77 milliárd forint támogatástól esett el

A az így kieső Norvég Alap helyett a kormány 2021-ben egy új pályázati alapot hozott létre, a Városi Civil Alapot, melynek 4 milliárdos keretösszegéből jellemzően Fidesz-közeli szervezetek részesülnek.


 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Döntött a NAIH: nyilvánosságra kell hozni minden KEHI-jelentést

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a közpénzek felhasználását, a közfeladatok hatékony, gazdaságos és eredményes ellátását vizsgáló és javaslatokat megfogalmazó ellenőrzési és tanácsadó szerv. De ma még titok, hogy amikor ezt a feladatot ellátja, akkor milyen javaslatokat fogalmaz meg. Az Adatvédelmi Hatóság viszont az atlatszo.hu panasza alapján felszólította a KEHI-t a jelentései nyilvánosságra hozatalára.

Elkészült a KEHI norvégjelentése, jöhetnek a koncepciós perek

Nyilvános lett a KEHI jelentése a norvég civil alap kapcsán lefolytatott vizsgálat eredményeiről. A jelentés jórészt az Ökotárs és konzorciumi partnereinek magatartását vizsgálja vagy tíz évre visszamenőleg, valamint a norvég állam részéről eljáró szereplők döntéseit. Mivel kordokumentumról van szó, érdemes mindenkinek legalább a vezetői összefoglalót elolvasni, majd egy pillanatra felidézni, hogy mit állapított meg a KEHI a trafik-, a föld- és a kaszinópályázatok után, milyen vizsgálatokat folytatott a Közgép nyertes közbeszerzései kapcsán, és pár idézetet elővenni Bacsó Péter A tanú c filmjéből. Nehéz választani, de talán ez a nyerő mondat:”Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!”

Nemzetközi szerződések zárják ki a KEHI vizsgálatát a Norvég Civil Alap ellen

Eljutott hozzánk a KEHI és a norvégok közötti, a norvégbalhé jogi vonulatának alapját képező hatásköri vitában képviselt álláspontokat tükröző levélváltás. A levelezést közzétesszük, a norvég válaszban megjelölt dokumentumok alapján azt is bemutatjuk, hogy mely szerződéses pontok rögzítik kristálytisztán, hogy a norvég fél felháborodása jogos: a magyar állam semmibe veszi azt a megállapodást, amely alapján milliárdokat kapott ajándékba Norvégiától, Izlandtól és Liechtensteintől.

A MIÉP tagja és képviselőjelöltje volt a KEHI norvégügyi főnyomozója

A Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) nemzeti radikális párt színeiben indult 1998-ban az önkormányzati, 2002-ben pedig az országgyűlési választásokon Mabda Gábor, aki ma a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal főosztályvezető-helyetteseként a Norvég Civil Támogatási Alap pályázatainak lebonyolítói és támogatottjai után nyomoz a magyar kormány megbízásából.

A Piszkos Tizenháromra vadászott a rendőrség az Ökotársnál és a Demnetnél

Az Átlátszó birtokába került lefoglalási jegyzőkönyv és a hétfőn házkutatást elszenvedett Ökotárs Alapítvány és Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (Demnet) illetékesei szerint a Miniszterelnökség által összeállított listán szereplő 13 civil szervezet adataira voltak kíváncsiak a Norvég Civil Támogatási Alapot kezelő szervezeteknél razziázó rendőrök. Délután tüntetés is volt a kormányzat által vegzált szervezetek mellett.

Cáfoljuk a Magyar Nemzet állításait, az Átlátszó és az Asimov Alapítvány nem titkolóznak

A Magyar Nemzet nyilvánosság elé tárt gyanúja szerint az Asimov Alapítvány az atlatszo.hu honlapot működtető Átlátszó.hu Közhasznú Nonprofit Kft. strómanjaként működik közre abban, hogy az utóbbi hozzájusson a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásához.

Mennyiért vegzálja a KEHI a norvég pénzt felhasználó civileket?

Olvasónk kíváncsi volt, hogy mennyibe kerül az adófizetőknek a KEHI vizsgálata, amelyet a szervezet a Norvég Civil Alapból támogatást kapó szervezetek ellen indított. A válasz nagyjából ez: amúgy sem mondanánk meg, de az átlátszósoknak még annyira sem.

Itt az Ernst & Young jelentése a Norvég Civil Alap átvilágításáról

Minket is elért a Nagy Kormányzati Kiszivárogtatáshullám, kormánypárti sajtóorgánumok után az atlatszo.hu is megkapta az Ernst & Young auditorcég norvég jelentésének végleges tervezét (“final draft”), amelyre hivatkozva a Miniszterelnöki Hivatal sikkasztás gyanúját emleget a Norvég Civil Alapot kezelő szervezetekkel kapcsolatban. A jelentéssel kapcsolatban egymásnak élesen ellentmondó információk jelentek meg a magyar sajtóban, ezért teljes egészében közreadjuk a kapott anyagot.

Így támogat civil szervezeteket Nyíregyházán a Nemzeti Együttműködési Alap

Lázár János miniszter agresszív támadást indított, hogy a kormány befolyása alá vonhassa a „norvég” civil pénzek elosztását. Lássuk, milyen az a Nemzeti Együttműködési Alapnál meghonosodott „jó gyakorlat”, amit a kormány implementálna a Norvég Civil Támogatási Alapnál. Most egy kisebb földrajzi metszetet: a nyíregyházi nyerteseket mutatjuk be.
Találatok: [9]  Oldalak:   1