language

Lapok:

atlatszo.hu highlight_off

Személyek:

Szabadics Zoltán highlight_off

atlatszo.hu

2011-ben alapított, független oknyomozó online-újság, mely a közélet tisztaságáért és közpénzekkel történő gazdálkodás átláthatóságáért küzd. Kiadója az Átlátszó.hu Közhasznú Nonprofit Kft, melynek ügyvezetője Bodoky Tamás. Munkájukat közadakozásból finanszírozzák, magánszemélyektől várnak adományokat függetlenségük megtartása érdekében. Alapítványuk az ÁtlátszóNet alapítvány.

Szabadics Zoltán

Magyar mérnöki végzettséggel rendelkező vállalkozó, Szabadics József fia, a Szabadics Zrt. elnöke. A Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. rendszeres szereplője az állami közbeszerzéseknek. A cég tevékenységi köréből adódóan elsősorban önkormányzati, állami, vagy magánberuházás keretében vesz részt szennyvízcsatorna-, csapadékcsatorna - építés, és útépítési feladatok végzésében. 2016-ban az "Év Agrárembere" kitüntetést vehette át. 2017-ben Zala Megye Fejlesztéséért Díjat vehette át. 2018.09.01-tól a Magyar Honvédség ÖMT századosa, Keszthely Járás századparancsnoka. 2019-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta a Magyar Köztársaság Elnöke.

Cége Mészáros Lőrinc rendszeres konzorciumi partnere. Szabadics az elmúlt időszakban az idegenforgalomban szerzett érdekeltségeket, állami támogatással. 2020-ban a a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) igazgatóságának elnöke lett. 2023-ban bekerült az alapítványba kiszervezett veszprémi Pannon Egyetem kuratóriumába is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Szeszfőzdére, budira és a mari házra is jut a közpénzmilliárdokból

Három lépésben újul meg a Göcseji Falumúzeum, az állam eddig nettó 3 milliárd forintot áldozott a fejlesztésekre. A kivitelezésre a már jól ismert kormányközeli cégek jelentkeztek. A Mészáros-féle ZÁÉV az első körben alvállalkozóként, a másodikban fővállalkozóként nyert, és bevonta a munkába a Magyar Építő Zrt.-t. Annak egyik tulajdonosa, az Épkar Zrt. így hiába maradt alul kétszer is, közvetve mégis profitálhat a beruházásokból. A Szabadics Zrt. sem panaszkodhat: ők a Dunántúli Magasépítő Kft.-vel közösen vehetik ki részüket a munkálatokból. Utóbbi több szálon is kapcsolódik a ZÁÉV-hez.

Megduplázta éves bevételét a Balatoni Hajózási Zrt. új igazgatósági elnökének egyik cége

Vannak cégek, amelyek az elmúlt időszakban sokat profitáltak állami közbeszerzésekből. Az egyik ilyen a Szabadics Építőipari Zrt., amely milliárdos megbízásokat kapott – gyakran konzorciumban jól ismert NER-vállalkozásokkal – olyan területeken is, amelyek korábban nem vágtak a cég profiljába. A Zrt. alelnöke az a Szabadics Zoltán, aki a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) igazgatóságának elnöke lett februárban, és aki korábban milliárdos állami támogatást kapott cégével a BAHART-ot is felügyelő Magyar Turisztikai Ügynökségtől.
Találatok: [2]  Oldalak:   1