language

Intézmények:

Atmedia Kft. highlight_off
Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

A NER-es sikercég bukása 55 milliárdos tündöklés után, de újabb nagy állami üzlet kilátásban

A Schadl György vezette végrehajtói karral is milliárdos szerződéseket kötő, rendkívüli karriert befutó Magno Studio csillaga a jelek szerint leáldozott, a cég tulajdonosának azonban valószínűleg nincs miért aggódnia. Horváth László új érdekeltsége milliárdos állami támogatással épít gyárat Marcaliban, hogy műtéti szettekkel lássák el az egészségügyi intézményeket.

Így lopnak ők - Mutyikalendárium

Egymást érték a korrupció gyanús esetek, csodás kormányközeli gazdagodások, furcsa fejlesztések 2017-ben is. Összeállításunkban ezek közül válogattunk a teljesség igénye nélkül.

Júliustól októberig 4,9 milliárd forintot költött propagandára a kormány

1,3 milliárd forint volt az Erzsébet-táborok reklámozása, 489 millió a vizes vb kampánya, 846 millióért jelentek meg PR-cikkek a kormányzati intézkedésekről, és 2,3 milliárd ment el a Soros-terves hirdetésekre. Mészáros Lőrinc médiacégeinél összesen 1,24 milliárd forint landolt ezekből a kormánykampányokból, de Tombor András, Habony Árpád, és Andy Vajna cégei is jól jártak. Az adatokért megint költségtérítést kért tőlünk a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Másfél év, 2 milliárd forint: MVM-pénzek kormányközeli médiához

Tavaly az MVM összes reklámkiadásának nagyjából 75 százaléka, másfél év alatt nagyjából 2 milliárd forint kormányközeli cégeknél landolt.

3 milliárd forintot költött a kormány a propagandagépre a “Magyarország erősödik” kampányban

Tombor András cége közel 1 milliárdot, Garancsi Istváné majdnem félmilliárdot kapott az ország sikerét hirdető reklámokért. Andy Vajna, Habony Árpád, és Mészáros Lőrinc is jól járt a kampánnyal.
Találatok: [5]  Oldalak:   1