language

Kulcsszavak:

antikorrupció highlight_off

Lapok:

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [82]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Átláthatóság jöhet az önkormányzatoknál?

390 jelölt köteleződött el a civilszerveztek egy csoportja által megálmodott átláthatósági minimumprogram mellett az idei önkormányzati választáson. Kétszer annyian, mint öt éve. A programhoz csatlakozók vállalták: fellépnek az átláthatóság és elszámoltathatóság mellett. Mandátumot szerezve pedig 100 napon belül beterjesztik ezt a minimumot a tiszta közélet érdekében. Az aláírók vállalásait az antikorrupciós civilszervezetek figyelik és kérik számon, amennyiben szükséges.

Másfél milliárd forintot kap az AH a korrupció elleni küzdelemre

Mintegy 1,5 milliárd forintból komplex informatikai rendszert vezet be az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), amelynek célja a jelenleg papír alapú nemzetbiztonsági ellenőrzések ügyintézésének egyszerűsítése, a korrupciógyanús esetek automatikus kiszűrése - közölte a Belügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

Visszaszólnak a civilek: Úgy beszél rólunk a Fidesz, mint a szemétről

Németh Szilárd az ATV-ben nevezte meg azokat a szervezeteket, amelyeket szerinte ki kell takarítani Magyarországról. A Magyar Helsinki Bizottság, a Transparency International Magyarország és a TASZ az atv.hu-n keresztül reagált a Fidesz-frakcióvezető-helyettes „hadüzenetére”.

Földalap: nem irreális a 10 millió forint

A Földművelésügyi Minisztérium és az Adatvédelmi Hatóság is úgy látja, hogy nem irreálisan magas az az összeg, amelyet az LMP képviselőjének kell fizetnie az általa kért adatokért. Az agrártárca államtitkára szerint Sallai Róbert Benedeknek még a régi infotörvény alapján számlázták ki a nettó 7 millió 770 ezer forintot, és azért ennyit, mert a képviselő összesen 750 ezer oldalnyi anyagot kért ki.

Ligeti: miért kéne megindokolni a közérdekű adatigénylést?

Aláírta Áder János a közérdekű adatigénylés korlátozásáról szóló törvénymódosítást – a köztársasági elnök döntése nem lepte meg a jogvédőket. A Transparency International jogi vezetője az ATV Startban azt mondta, nem bíztak abban, hogy a törvény ebben a fázisban elbukik, ez inkább csak egy próbálkozás volt, amolyan feljegyzés az utókor számára, hogy „mi ezt is megtettük”.
Találatok: [82]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>