language

Lapok:

Kulcsszavak:

közlekedés highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Ez a véleménye Tarlós Istvánnak az OLAF-jelentésről

A főváros elkészítette véleményét az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről: olyan javaslatokat igyekeztek tenni, amelyekkel a kormány csökkenteni tudja a visszafizetési kötelezettségeket - közölte a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

OLAF-ügy: Demszkyék nem mentek el a bizottsági ülésre

Nem jelentek meg az Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, valamint Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere, akiket a testület az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről hallgatott volna meg.

Másfél évet dolgozott a BKV-nál, tízmilliós végkielégítéssel távozott

Egy ajánlásra a BKV Zrt.-hez vezérigazgatói titkárságvezetői munkakörbe kinevezett, majd másfél év után több mint tízmillió forint végkielégítéssel távozó tanút hallgattak ki a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán.

BKK: Vitézy komplett adatbázisokat vitt magával

Nem a főpolgármester jelentette fel Vitézyt, hanem a BKK vezérigazgatója az Igazgatóság döntése alapján. Amiről szó van, az a BKK teljes informatikai adatvagyonának elvitele. Vitézy a korábbi beállításával a tényeket bagatellizálta és durván meghamísította - írja sajtóközleményében a BKK.

BKK: nem volt jogsértés a villamostendert lezáró első döntésben

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokú határozata szerint nem történt jogsértés a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) villamostenderének első, 2013 augusztusi lezárásakor, amikor a Skoda ajánlatát érvénytelennek minősítették - közölte pénteken a BKK az MTI-vel.

Eszon: 8 milliárdos beruházásról döntöttek Miskolcon a választás előtt

Négy nappal a választások előtt határozott arról a bizottság, hogy mely cégektől vehet majd buszokat Miskolc új vezetése- írja az Eszon.hu.
Találatok: [9]  Oldalak:   1