language

Lapok:

Kulcsszavak:

offshore highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Kiderülhetnek a MET-ügy részletei

Két héten belül kiderülhet, mi történt pontosan az úgynevezett MET-, vagyis a gáz-offshore üggyel kapcsolatban - mondta Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese vasárnapi fővárosi sajtótájékoztatóján.

Kulcsár-ügy: túl a 178. tárgyalási napon

Messze nincs még vége a Kulcsár-ügynek: a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön volt a per 178-ik tárgyalási napja. Sokan a 2003-as Kulcsár-botrányhoz hasonlítják a Buda-Cash-ügyet, de a volt bróker és ügyvédje szerint a kettő nagyon sokban különbözik egymástól. Kulcsár Attila ügyében legkorábban nyárra várnak ítéletet.

Schiffer kiseprűzné az offshore cégeket

Az LMP a választás után azt szeretné elérni, hogy kizárólag olyan cégek lehessenek a magyar üzleti élet szereplői, amelyeknek átlátható a tulajdonosi szerkezetük - jelentette ki Schiffer András, a párt társelnöke vasárnapi nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>