language

Lapok:

Intézmények:

Siklós Város Önkormányzata highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Buda-Cash: dráma van Siklóson

Több mint 5 ezer siklósi lakos nem fér hozzá a fizetéséhez, miután korlátozták a betétkifizetéseket a Dél-Dunántúli Regionális Bank csoportjaiban. Így vállalkozók, közmunkások, és nyugdíjasok sem jutnak hozzá a bérükhöz. Ahogyan a város önkormányzata fér hozzá a 170 milliós vagyonához. A polgármester csak reméli, hogy tudják működtetni az iskolák, és óvodák konyháit.
Találatok: [1]  Oldalak:   1