language

Lapok:

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [850]  Oldalak:   <<  <  76 77 78 79 80 81 82 83 84 85

Korrupció: Kolompár újabb 140 millióval nem tud elszámolni + videó

Újabb büntetőeljárás indult négy roma érdekképviselet ellen Bács-Kiskun megyében. Az egyik vezetője Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke.

Kulcsár-ügy: Kerék Csaba kitálal az utolsó szó jogán? + videó

„Több mint száz ember sorsáról döntött vallomásában Kulcsár Attila” – mondta az ATV Pont7 című műsorában Kerék Csaba, aki nem kíván az utolsó szó jogán semmit mondani a bíróság előtt. „Részemről nem fog az utolsó pillanatban semmi előkerülni a kalapból.”
Találatok: [850]  Oldalak:   <<  <  76 77 78 79 80 81 82 83 84 85