language

Akták:

Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei highlight_off

Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei

Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb vállalkozása, az Elios Innovatív Zrt. 2009-ben jött létre. Első évében 8,4 millió forintos árbevételt termelt, 2011-re azonban ez az összeg meghaladta a hárommilliárdot. A céget (illetve jogelődjét) többek közt Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István alapította. Az Elios-féle gazdasági csoda akkor kezdődött, amikor 2010-ben a Közgép energetikai cége részesedést szerzett a vállalatban. Ugyan két évvel később, amikor a Közgép kiszállt a cégből, a lendület kissé megtört, de 2014-ben, amikor Tiborcz István 50%-os tulajdonra tett szert az vállalatban, az Elios ismét közel hárommilliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket. Az Elios bevételeinek túlnyomó része uniós finanszírozású projektekből származik, főtevékenységük led-technológiás közvilágítási rendszerek kiépítése. A cég által megnyert közbeszerzések közül többet is az Elios után egy hónappal alapított Sistrade Kft. készített elő, amelynek tulajdonosa Hamar Endre. Hamar 2011 és 2013 között Tiborcz István üzlettársa, 2014-ig pedig - sajtóértesülések szerint - az Elios résztulajdonosa volt, miközben tehát egyik cégével pályázatokat készített elő, másik cégével elindult azokon. A rendőrség 2015 márciusában négy közbeszerzés kapcsán nyomozást indított az Elios Zrt. ellen, az Index információja szerint pedig az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) is vizsgálódik a gyanús pályázati győzelmekkel kapcsolatban. Tiborcz István 2015 áprilisában kiszállt az Elios-ból, tulajdonrészét pedig a közbeszerzési piacon szintén rendkívül sikeres West Hungária Bau Kft.-nek adta el, amely egyebek mellett a Várkert Bazár rekonstrukcióját is végezte.

 

2018 januárjában sajtóhírek szerint az OLAF vizsgálata az Európai Bizottságnak 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolta az Elios Innovatív Energetikai Zrt. látványos közpénzes tarolása kapcsán. A bűnlajstromban közbeszerzési szabálytalanságok sora, az eljárások manipulálása, a résztvevők közötti összeférhetetlenség és csalás gyanúja is szerepel. 2019 februárjában Jávor Benedek EP képviselő hozta nyilvánosságra: a kormány kiveszi az unió felé leadandó számlacsomagból az Elios által megvalósított projektek számláit, ezzel gyakorlatilag lemond arról, hogy az EU kifizesse a projektek költségeit.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [243]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Nyilvánosságra került a Tiborcz-féle Elios pályázatait vizsgáló OLAF-jelentés

Végre nyilvános az Elios-ügyről szóló OLAF-jelentés, bár Tiborcz István és az Elios nevét kitakarták benne

2013-ban írtunk először arról, hogy az Elios Zrt. hogyan trükközött az uniós támogatásból megvalósuló közvilágítási projektekkel. A cégben tulajdonos volt Orbán Viktor miniszterelnök legidősebb lányának, Orbán Ráhelnek a férje, Tiborcz István is. Amikor az Európai Unió Csalás Elleni Ügynöksége, az OLAF is vizsgálódni kezdett az Elios-ügyben, Tiborcz kiszállt a cégből, a magyar rendőrség pedig a nyomozás során nem talált semmi problémát. A kormány nem hozta nyilvánosságra az Elios-ügyről szóló OLAF-jelentést, de az Eleven Gyál nevű civil szervezet a TASZ segítségével kiperelte a dokumentumot az Európai Bizottságtól.

A Fideszhez bekötött vállalkozók aranykora volt a NER 12 éve

2021-ben alig van már olyan gazdasági szektor, ami ne lenne többé-kevésbé Fidesz-közeli vállalkozók kezében. Kivétel a média, mert a médiavállalkozásaikat „elajándékozták”.

Ugyan törölték Tiborcz István üzlettársának Elios-ügyben nyakig érintett cégét

Nyoma sem maradt a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios-botrány egyik legfontosabb cégének, a Sistrade Kft.-nek. A társaság április 1-je óta egyszerűsített végelszámolás alatt állt, november 3-án pedig végleg törölték, így megszűnt létezni. A Sistrade tulajdonosa Hamar Endre ügyvéd volt, aki Tiborcz István régi üzlettársa, egy iskolába járt vele, 2011-től pedig közös vállalkozást vittek Hamar & Tiborcz Jogi és Gazdasági tanácsadó és Szolgáltató Kft. néven.

Európai Törvényszék: Hozzáférhetővé kell tenni az Elios-ügy aktáit

Az Európai Bíróság Törvényszékének szerdai döntése értelmében az uniós csalásellenes hivatal nem tagadhatja meg az egykor a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe tartozott Elios Zrt.-vel kapcsolatos nyomozás aktáinak kiadását.

Hét év alatt 15 milliárd forintot keresett az Orbán-család, nem bérből és fizetésből

A 2014-es választások óta a miniszterelnök családja nem óvatoskodik a céges jövedelmekkel. A kormányfő szülei és testvérei nyolc, veje hétmilliárd forinthoz jutott a vállalatokból.

Szép csendben lezártak egy vizsgálatot, amiben a MÁV elnöke és Tiborcz István egykori cége is érintett volt

Csaknem két éve, 2018. június 29-én megszüntette a nyomozást a NAV a Provital Zrt. közbeszerzési tanácsadó cég ellen, amelynek ügyeit az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) is vizsgálta, és amely szerepet játszott Tiborcz István miniszterelnöki vej egykori cége, a közvilágítási piacon taroló Elios pályázatainak előkészítésében is.

Kihunynak a fények, végelszámolják az Elios-ügy központi cégét

Hamarosan nyoma sem maradhat a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios-botrány egyik legfontosabb cégének, a Sistrade Kft.-nek. A társaság ugyanis április 1-jén a jogutód nélküli megszűnés mellett döntött. Így a cég mintegy bő két hete már egyszerűsített végelszámolás alatt van. A Sistrade Kft. - amellyel szemben az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentésében konkrét vádiratot fogalmazott meg - korábban 62 településen üzemeltette a közvilágítási rendszert, de az Elios-botrány óta ez a szám folyamatosan csökkent. Tavaly márciusban már csak Pécs, Gyula, Zalaegerszeg, Tatabánya és Csépa nevű településen világított tovább a Sistrade, amelynek tulajdonosa Hamar Endre ügyvéd. Augusztusra már csak Pécs maradt, ami hazai pálya, mert ez a cég székhelye.
Találatok: [243]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>