language

Helyek:

Bács-Kiskun megye highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Letették a következő évek legfontosabb közlekedési fejlesztésének alapkövét

Lerakták a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítésének alapkövét pénteken Kiskunhalason. Palkovics László szerint összesen mintegy 6000 milliárd forintos vasútfejlesztés várható az országban, amiből 750 milliárdot csak a Budapest-Belgrád vasútvonal emészt fel

Fiúk a kavicsbányában

Legóként egymásra épülő lépésekkel foglal el újabb ágazatot a NER. A kormányfő édesapjának kőbányái után most a legígéretesebb kavicsbánya lett egy Tiborcz-közeli vállalkozóé. Újabb sorral egészült ki a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyek listája – derül ki az erről szóló kormányrendelet friss módosításából. Ez önmagában nem lenne meglepő, hiszen a normál engedélyezési ügymenetből kiemelt projektek száma gyorsuló ütemben nő a Fidesz kormányzása alatt, de az már ritkább, hogy stadionok, Polat- meg Tiborcz István-szállodák és más NER-beruházások után a bányák kerülnek kedvezményezetti körbe.

Ángyán József újabb jelentése: Bács-Kiskunban sem azé lett a föld, akik megműveli

Ezúttal Bács-Kiskun megye visszás földbérleti pályázatait tárta fel Ángyán József, az előző Orbán-kormány volt parlamenti államtitkára.

Így mentik Tiborczot: inkább nem kérjük az EU-támogatást

Miután az OLAF szabálytalannak ítélte az Elios-lámpacseréket, a kormány visszavonta a támogatási igényt. Így az adófizetők finanszírozzák a korrupt beruházásokat.

Elios - Harminc nap alatt tett meg 300 métert a posta

Polt Péter megpróbálja letromfolni az OLAF vezetőjét, és azt bizonygatja, hogy itt komoly nyomozás folyik Elios-ügyben. Az élet és a posta azonban rácáfol erre.

Tizenöt hónapja tudhatott a kormány a Tiborcz-ügyről

Titkosította a kormány azt a 2016 decemberében készült anyagot, amiben egy, az uniós pályázati pénzek felhasználását ellenőrző szervezet vizsgálta a kalocsai közvilágítási projektet – amit hogy, hogy nem az Elios Innovatív Zrt. nyert meg.

Kalocsán is bunda volt Tiborczék lámpapályázata

A kalocsai önkormányzatnak küldött – lapunk birtokában lévő – OLAF-jelentés szerint a Bács-Kiskun megyei város vezetése is ugyanazt a trükköt dobta be, amit Szolnokról már ismerünk: az utolsó pillanatban megváltoztatták a pályázati kiírás feltételeit, megteremtve annak a lehetőségét, hogy a Tiborcz-féle Elios drágább ajánlattal is nyerni tudjon. A Harangozó Tamás MSZP-s képviselő által megszerzett dokumentum a szervezett csalás gyanúját erősíti.

Tiborcz István, az örök nyertes

Idei legnagyobb állami megrendelését kapta az Elios Innovatív Zrt. csütörtökön. A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég korszerűsítheti Szolnokon is a közvilágítást – közölte Fejér Andor alpolgármester. Az 1,16 milliárdos beruházás keretein belül ötezer lámpatestet cserélnek le energiatakarékos, LED-es modellekre. Ugyan még csak bő három hónap sem telt el az évből, de Tiborcz cége – a Közbeszerzési Értesítő szerint – már csaknem négymilliárd forintnyi beruházást nyert el különböző, javarészt városok közvilágításának korszerűsítésére kiírt uniós tendereken.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>