language

Helyek:

Bács-Kiskun megye highlight_off

Lapok:

orszagszerte.atlatszo.hu highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Csak 8 hónappal az átadása után kezdték az 5 milliárdos járványkórház mentőbeállóját építeni

Újabb részlet a K-Monitor által kiperelt Covid-beszerzésekből: a kiskunhalasi mobil járványkórház állagmegóvására és mentőbeállójára 2020 decemberében 335 millió forintért szerződött az állam a kormányközeli WHB-val. Akkor, amikor már javában zajlott benne a betegellátás, és három hónappal azután, hogy az illetékes minisztérium hazugságnak nevezte azokat a híreket, melyek az intézmény rossz fűtéséről szóltak.

Uniós százmilliókat nyelt el a lengyeltóti kastély, végül egy 76 éves nő cégénél landolt

Négycsillagos kastélyszállónak, wellness-központnak, pezsgőpincészetnek és borászatnak kellene lennie a Somogy megyei Lengyeltóti közepén, az egykori Zichy-kastélyban. A létesítmény ehelyett lelakatolva, üresen áll. Pedig a Viktória Sziget Kft. 240 milliós uniós támogatást nyert el az átalakítására. A társaság azonban becsődölt, a projektből pedig semmi sem lett. A létesítmény kálváriája azonban itt nem ér véget. Először az önkormányzat, majd egy egyszemélyes kft. vette meg az ingatlant, nem tudni, milyen céllal. Videóriport.

Tíz éve lezárta a főteret az egyház, a kalocsaiak hiába várják a beígért elkerülőt, még kiviteli terv sincs

Lassan két éve, hogy a kormány elvette Kalocsától a főteret és száz évre ingyen a kalocsai érsekség kezébe adta. Akkor a fideszes polgármester és az egyház arról beszélt, a főtéren zajló egyházi munkálatok miatt rég lezárt utak helyett lesz alternatíva, épül elkerülő. Közadatigénylésünk viszont azt mutatja, a választásokig nem lesz út, mivel még azt sem tudják, mibe kerülne. Közben az egyházi beruházást a gaz veri fel, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye nem válaszol kérdéseinkre.

Uniós felzárkóztatás Kalocsán: 189 centis tévére, mobilokra és bérekre is költöttek

Hátrányos helyzetűek felzárkóztatására nyert 75 millió forintot Kalocsa Város Önkormányzatának Szociális Központja. A programra kapott pénz kifizetése az Átlátszónak küldött iratok szerint 2021 márciusában megkezdődött, a koordinátor önkormányzati dolgozók és a vezető kapott fizetést. A célcsoport – vagyis a romák, nehéz helyzetben élők – egy gyors közbeszerzés után idén nyáron örülhettek egy kicsit.

Mobilvécére 69 ezer, a rendőrök étkezésére napi 3000 forintot költenek a határon

15 mobilvécére írt ki közbeszerzést 2021-ben a rendőrség. Most megtudtuk, hogy a 3 évre szóló 200 milliós keretszerződésből 15 hónap alatt 30,7 millió forintot költöttek. Ez napi 69 ezer forintnak felel meg, és vécénként 4600 forintot jelent. A határon szolgáló Csongrád-Csanád megyei rendőröknek a CBA szállítja a hidegélelmet, idén augusztusban 11 959 csomagot, átlagosan 3039 forintért.

Az önkormányzati cég vezetője saját munkaadójától nyert közbeszerzést vállalkozásával

Ladányi Kovács Zoltán az önkormányzati tulajdonú fesztiválszervező cég ügyvezetője. Saját cégével nyert az önkormányzattól megbízást – immár másodjára – fesztiválszervezésre. Az önkormányzat nem reagált megkeresésünkre.

A tervezettnél másfél milliárddal drágábban épülhet meg a kecskeméti biomassza fűtőmű

A SADE-Magyarország Mélyépítő Kft. építheti meg nettó 5,3 milliárd forintért Kecskemét határában a 25 MW beépített teljesítményű biomassza tüzelésű fűtőművet. A megismételt közbeszerzésre 5 céget hívtak meg, amelyeknek jelezték: 3,9 milliárd forint van a projektre. Ennél jóval magasabb ajánlattal nyert végül a SADE-Magyarország Mélyépítő Kft., de még így is olcsóbbat adott, mint első körben.

Kisvasutat építhet Szíjj László szülővárosában, Tiszakécskén több mint 200 millióért

Hol vannak már azok az idők, amikor Simicska Közgépe tarolt a közbeszerzéseken! A “G-nap” óta jóval szerényebb bevételeket produkáló cég alig 1,1 milliárd forintos forgalmat bonyolított tavaly. Most ismét elnyert egy kisebb közbeszerzést, méghozzá nem máshol, mint az új többségi tulajdonos Szíjj László szülővárosában. Tiszakécskén több uniós projekt is folyamatban van.

Kormánykedvenc építőipari cég kezdett neki a járványkórház építésének Kiskunhalason

Elkezdték a 150 férőhelyes járványkórház építését Kiskunhalason, a munkát a WHB végzi a büntetés-végrehajtás területén. A konténerkórházat a korábbi őrzött menekültszálló területén állítják fel.
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>