language

Személyek:

Bajnai Gordon highlight_off
Császy Zsolt highlight_off

Bajnai Gordon

Bajnai György Gordon (Szeged, 1968. március 5. –) magyar üzletember, politikus. 2007 és 2008 között önkormányzati és területfejlesztési, majd 2009-ig nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a második Gyurcsány-kormányban. Gyurcsány Ferenc lemondása után 2009. április 14. és 2010. május 29. között a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.

Császy Zsolt

Császy Zsolt (Budapest, 1965.) jogász.

2010 augusztus 31-én a Sukoró-ügy kapcsán előzetes letartóztatásba helyezték. December 17-én helyezte szabadlábra a másodfokú bíróság azzal, hogy az előzetes letartóztatás feltételei annak elrendelésekor sem álltak fenn. Négy büntetőeljárást is indítottak ellene, ezek közül kettőben megszüntették a nyomozást, egyben viszont 2015-ben első fokon három év hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Császy Zsolt 2015 novemberében börtönnaplót adott ki Az Orbán-rezsim börtönében címmel, amelyben részletesen ismerteti előzetes letartóztatásának körülményeit, az ott elszenvedett törvénysértéseket, szabálysértéseket. Kifejti meggyőződését, hogy politikai jellegű koncepciós per áldozata lett, és amennyiben hajlandó lett volna alaptalanul megvádolni Gyurcsány Ferencet, ejtették volna ellene a mondvacsinált vádakat.

A moszkvai magyar Kereskedelmi Képviselet (Kerki) értékesítése ügyében bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolták. A vádhatóság szerint tudott arról, hogy Székely Árpád akkori moszkvai nagykövet úgy írta alá az ingatlanról szóló adásvételi szerződést, hogy erről nem értesítette feletteseit. 2017-ben a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felmentette az összes vádlottat, az ítélet indoklásában a bíró kitért arra, hogy Császy Zsolt „alapbűncselekmény hiányában nem követhette el a bűnpártolás bűntettét”.

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   <<  <  1 2

Oszkó és Veres jogi úton vághat vissza a vádakra

Név nélkül említve, de összetéveszthetetlenül nekiment a két legutóbbi pénzügyminiszternek Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Ezen ismertették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. tavalyi tevékenységéről szóló jelentést.

Sukoró-ügy: Tátraiék kihallgatása csak a jéghegy csúcsa

A birtokában lévő iratok alapján Budai Gyula azt vélelmezi, hogy Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatójának és Császy Zsoltnak, az MNV volt értékesítési igazgatójának gyanúsítotti kihallgatása csak a jéghegy csúcsa.

Budai: valljon színt Gyurcsány és Bajnai

A birtokában lévő iratok alapján Budai Gyula miniszterelnöki megbízott úgy véli, hogy Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatójának és Császi Zsoltnak, az MNV volt értékesítési igazgatójának gyanúsítotti kihallgatása csak a jéghegy csúcsa.

Budai: tovább bővülhet a Sukoró-ügy gyanúsítottainak köre

A birtokában lévő iratok alapján Budai Gyula azt vélelmezi, hogy Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatójának és Császi Zsoltnak, az MNV volt értékesítési igazgatójának gyanúsítotti kihallgatása csak a jéghegy csúcsa.
Találatok: [14]  Oldalak:   <<  <  1 2