language

Személyek:

Bajnai Gordon highlight_off

Kulcsszavak:

csődbűntett highlight_off

Bajnai Gordon

Bajnai György Gordon (Szeged, 1968. március 5. –) magyar üzletember, politikus. 2007 és 2008 között önkormányzati és területfejlesztési, majd 2009-ig nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a második Gyurcsány-kormányban. Gyurcsány Ferenc lemondása után 2009. április 14. és 2010. május 29. között a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Feljelentették a Hajdú-Bét-nyomozást megszüntető ügyészséget

Feljelentették a Kecskeméti Járási Ügyészséget, amiért az bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Hajdú-Bét ügyében. A cég ellen 2014-ben éppen ez az ügyészség utasította a nyomozás folytatására a NAV Bűnügyi Igazgatóságát. A nyomozók büntetőjogilag értékelhető nyomra bukkantak – ekkor azonban az ügyészség átvette tőlük a nyomozást, és megszüntette azt.

A Bajnaira égett bélyeg: a Hajdú-Bét csődje és tragikus következményei

Az egyik legnagyobb baromfi-feldolgozó, a Hajdú-Bét Rt. felszámolása kilenc évvel a történtek után újra téma, és a jelek szerint a Fidesz fő eszköze lesz az Együtt 2014 vezetőjével szemben a választási kampányban. A Hajdú-Bét ügyében több feljelentést tettek, nyomozás is folyt, sőt a Legfelsőbb Bíróság is ítéletet hozott egy, a felszámolással kapcsolatos perben, ám ez mit sem változtatott a százas nagyságrendben tönkrement libatenyésztők helyzetén.

Budai vagyonkimentéssel vádolja Bajnait

Felvetik a csődbüntett gyanúját azok a vagyonkimentési manőverek, amelyeket a Hajdú-Bét wallisos tulajdonosi köre hajtott végre 2003-2004-ben - állítja Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint mások mellett Bajnai Gordon exkormányfő is felelős a történtekért.

Bajnai beperli Budait

Bajnai Gordon volt miniszterelnök személyiségi jogi pert kezdeményez Budai Gyula ellen, miután a magyar Nemzet arról írt, hogy az elszámoltatási kormánybiztos szerint gőzerővel szivattyúzták ki a pénzt a tulajdonosok a Hajdú-Bétből.
Találatok: [8]  Oldalak:   1