language

Akták:

Balatonring highlight_off

Lapok:

Hírszerző highlight_off

Balatonring

Balatonring

2008 júliusában jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési miniszter, hogy a magyarországi Moto-GP futamnak otthont adó versenypályát építenek 80 millió euróból a Somogy megyei Sávolyon a spanyol Seseda cégcsoporttal. A projekt csődbe ment, végrehajtás alá került, a telket 2012. október 13-án aukcióra bocsátották, kikiáltási ára 1,5 milliárd forint, a telken lévő terhelés 3,5 milliárd forint.

Hírszerző

Egykori magyarországi internetes politikai véleményportál. 2005 júliusában jelent meg először a Capital Group Zrt. vállalkozásaként (Szabados Krisztián és Arató András közös cége), a Political Capital (PC) politikai elemző céggel szoros együttműködésben, önálló menedzsmenttel. Önmagát "független, szabadelvű internetes portál"-ként definiálta. Első főszerkesztője Elek János volt, aki 2015 júliusától novemberéig birtokolta a pozíciót. Konkurenciájának nem csak az online portálokat, hanem a napilapokat (pl. Népszabadság) is tekintentette. 2007-ben főszerkesztőváltás volt: Seres Lászlót Gavra Gábor váltotta. 2008 áprilisában Arató András és cégei jelképes szintre csökkentették tulajdoni hányadukat a Hírszerzőben. 2010 májusában a HVG Online Zrt. megvásárolta, miután a Capital Group nem tudta tovább finanszírozni a megjelenését. A portál menedzselési, marketing és hirdetésszervezési tevékenységét ezután a HVG cégcsoport végezte. 2011 júliusától új profilt és főszerkesztőt váltott, Kiss Ádám vezetése alatt véleményportálként működött tovább. A Hírszerző megjelenését a HVG 2012 júniusában megszüntette, a munkatársakat a HVG Online kiadványaihoz csoportosították át. A honlap még másfél évig elérhető volt, majd lekerült a világhálóról.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

"Klári már eladta a spanyoloknak" - tovább gyűrűzik a földspekulációs botrány

Korrupciógyanú lengi körül a Bábolna Zrt. volt földjeinek privatizációját. Felmerült, hogy az államot jelentős kár érte, továbbá, hogy a vevők jó kapcsolatokat ápolnak befolyással bíró politikai körökkel.

Balatonring: nincs előrelépés az MFB-hitel ügyében

Jövő héten visszavonja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Sávoly településen létesülő MotoGP-versenypálya megközelítéséhez szükséges, a Magyar Államot terhelő útépítésre kiírt nyílt közbeszerzést - mondta az Indexnek Fazakas Orsolya, a NIF kommunikációs igazgatója.

Balatonring: a kormánylobbi hatására ad hitelt az MFB

Több komoly kockázatot is lát a most épülő Balatonring nyereséges működését illetően a Magyar Fejlesztési Bank, amelynek 15,3 milliárd forint hitelt kellene nyújtania a beruházásra.

Leszámolás Talmácsi utódja miatt - fordulatos nap a Grupo Milton-ügyben

Zsarolás áldozataként aposztrofálta magát szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Kovács Bence János, a Milton Grupo holding vezetője, amely cég pátyi ingatlan-befektetésével, illetve sávolyi Balatonring-beruházásával kapcsolatban az utóbbi időben tényfeltáró cikksorozat jelent meg az Indexen.
Találatok: [10]  Oldalak:   1