language

Személyek:

Balog Zoltán highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Tévedésből utaltak több pénzt a minisztériumi vezetőknek

Belső vizsgálatot rendelt el az Emmi, miután megírtuk, hogy a minisztérium vezetőinek kifizették számlavezetési díjukat, holott ezt a juttatást a kormány tavaly megszüntette. Az érintettektől a plusz pénzt a következő havi fizetésből vonják le.

Újra a mi pénzünkön bankolhatnak az államtitkárok

Bár a kormány tavaly nyáron eltörölte a minisztériumi dolgozók folyószámla-költségtérítését, több államtitkár javadalmazásában újra megjelent ez a tétel. Az Emmi vezetői havonta ezer forintot kaptak a számlavezetési díjak ellentételezésére.
Találatok: [2]  Oldalak:   1