language

Személyek:

Balogh Zsolt highlight_off
Fuzik Zsolt highlight_off

Fuzik Zsolt

Fuzik Zsolt, a CBA és a BKV egykori informatikai vezetője, a 2022-es választási kampányban kirobbant, pártokon átívelő Sys IT számlagyáras ügyének fő gyanúsítottja, aki állítása szerint megvesztegette Horváth Csaba MSZP-s politikust, későbbi zuglói polgármestert. Az ügyészség gyanúja szerint 2018-tól egy szerteágazó szervezetet épített fel, aminek része a SIS Parking Kft. és a SYS It Service Kft. is.

Fuzik érintett volt a 2010 előtti BKV-ügyben is, ahol a vádhatóság szerint Sziebert Györggyel jogtalan előnyt kért a BKV Zrt. részére, informatikai szolgáltatás nyújtására irányuló megállapodás alapján egy kft.-nek kifizetett vállalkozói díjból. 2009-ben ezért körözést adtak ki ellene, szökésben volt, eközben levélben tett vallomást az Indexen, azt állította, hogy ártatlan, és belehalna az előzetes letartóztatásba, ugyanis megfertőződött a H1N1-vírussal. Később elkapták, és előzetes letartóztatásba helyezték, ügye egészen 2017-ig húzódott, amikor is felmentették.

Támogasd adód 1%-ával a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

BKV-ügy: végéhez közeledik a nyomozás

Hamarosan befejeződik az eddig 18 gyanúsítottat "felvonultatott" BKV-s botrány csaknem két évvel ezelőtt kezdett nyomozása - tudtuk meg.

Elbékávésodásunk története

Az érintetteken kívül ma már mindenki úgy véli, hogy a rendszerváltás óta eltelt húsz év egyik legnagyobb botránya, ami a BKV-nál zajlott az elmúlt években. Cikkünk a maffiaszerű bűncselekmény-sorozat kuszának tűnő szálait foglalja össze a gyanús ügyek kirobbanásától kezdve az elhíresült nokiás dobozon át egészen a bűnszervezetté minősítésig.

Szabadon engedték Regőczit

Megszüntette Regőczi Miklós házi őrizetét a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság, és szabadlábra helyezték a BKV volt vezérigazgató-helyettesét.

Közel sincs vége a BKV-ügynek

Sajtóhírek szerint a BKV volt vezérigazgatója MSZP-s politikusokra vallott, miközben a rendőrség elismerte, közel sincs még vége a cég körüli botránynak. Az MSZP szerint vezetőiknek nincs közük a korrupciógyanús ügyekhez, bár nemrég még arról beszéltek, el kell terelni az ügyről a választók figyelmét.

Titkos felvételek a BKV-nál?

Fuzik Zsolt, a BKV volt informatikai igazgatója saját biztonsága érdekében hang- és képfelvételeket készíthetett a BKV gyanús ügyeiben érkező politikai kérésekről.
Találatok: [5]  Oldalak:   1