language

Helyek:

Baranya megye highlight_off

Akták:

Kisfaludy-program highlight_off

Kisfaludy-program

Kisfaludy-program

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2017-ben útjára indította az ország történetének legnagyobb szálláshelyfejlesztési programját a  Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési programot. A program keretében 2030-ig 300 milliárd forint értékű szálláshelyfejlesztési beruházás valósulhat meg Magyarországon (elsősorban vidéken), amelyből 150 milliárd forintot a kormány hazai költségvetési forrásból, vissza nem térítendő támogatás formájában biztosít. A pénzekre az idegenforgalomban csak néhány éve megjelent, jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező NER-es pénzemberek is rástartoltak. A pozitívan értékelt pályázatok listája itt olvasható.

A nagyobb összegű támogatások haszonélvezői elsősorban a kormányhoz közeli cégek. A két legnagyobb nyertes a Szántód BalaLand Family (SZBFamily) Ingatlanfejlesztő Kft. valamint a Tokaj Csurgó Völgy (TVCS) Ingatlanfejlesztő Kft. mindkét cég ugyanahhoz a kormányközeli tulajdonosi körhöz kapcsolható. [napi.hu] A két előbb említett vállalkozás mellett olyan emberek is igénybe vették a támogatást, mint például Mészáros Lőrinc, aki az ötcsillagos Andrássy Rezidencia Wine és Spa fejlesztésére használta fel a támogatást. Támogatást kaptak Hernádi Zsolt, Garancsi István, Csányi Sándor valamint  Szabadics Zoltán cégei is. Az, hogy pontosan kik döntöttek a támogatásokról, nem átlátható.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Orbán falujába és Mészáros-féle kempingre is jut a titokban osztott állami pénzből

Ha lehet, még átláthatatlanabbá tette a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy-programban kifizetett vissza nem térítendő állami támogatások nyilvántartását. A kormányzati felügyelet alatt működő szervezet úgy alakította át a turisztikai program honlapját, hogy az eddiginél is követhetetlenebbé váltak a kifizetések adatai. Így nem derül ki például az sem, hogy a nyertesek pontosan melyik pályázaton indultak, csupán az, hogy melyik évben. A kevert listákban találhatók meg azok is, akik a 24.hu által felderített titkolt közpénzcsap révén jutottak állami százmilliókhoz. Az utóbbiak köre ugyanakkor bővült, kiderült, hogy Felcsút „egyedi döntés” alapján csaknem másfél milliárd forinthoz jutott.

Orbán Viktor mindenkinek ad a közösből: Mészáros Lőrinc háromezerszer kap többet Tiborcz István ügyvédjénél

A kormányzati irányítású Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által kiírt Kisfaludy-pályázatokon valóban sokan nyertek vissza nem térítendő állami támogatást. A döntési listán megnéztük, hogy ki kapta a legkevesebb támogatást. Innen derült ki, hogy az Elios-botrányból ismert Hamar Endre tulajdonában lévő Vár-Gold Kft. 5,6 millió forintot kapott a pécsi Retró panzió felújítására. Tehát a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Hunguest Hotels Zrt. 17,7 milliárd forintot, míg a tavaly 18,1 millió forintos árbevétel mellett 2,3 millió forintos veszteséget produkáló Vár-Gold Kft. pedig 5,6 millió forintot köszönhet a kormánynak. A közös bennük, hogy mindannyian a NER haszonélvezői, csak egyikük a lista tetején, másikuk a lista alján található. Ezeken kívül még vissza nem térítendő állami támogatásból szerzi be Hamar Endre a következőket: 3 darab ágy 4 darab asztal 10 darab Navon televízió 5 darab hűtő 2 darab matrac 1 darab kanapé klímaberendezés a konyhában a padló új járólapot kapott 1 darab mosogatógép a közös helyiségbe 1 darab LED televízió és 4 darab kerékpár. Vár-Gold Kft. tulajdonosa, hiszen Hamar Endre egy iskolába járt a kormányfő vejeként ismert Tiborcz Istvánnal, majd 2011-től közös vállalkozást működtettek Hamar & Tiborcz Jogi és Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. néven. Később a Dr. Hamar Ügyvédi Iroda hajtotta fel a turai kastélyt Tiborcz Istvánéknak, és a jogász a Mészáros Lőrinc körüli nagy ingatlanszerzéseknél is közreműködött. Arról viszont nem hallani, hogy kórházi kórtermekbe is LED televíziókat szereznének be, az valamiért nem annyira fontos, mint Hamar Endre veszteséges panziója

Csak úgy záporoznak a milliárdok Tiborcz István pécsi barátjára

A vissza nem térítendő támogatások után csaknem egymilliárd forint hitelt is kapott, hogy kilábaljon a járvány okozta válságból. Czéh-Tóth Márk családjának vállalkozása decemberben vette meg a pécsi belváros százévesnél is idősebb, szecessziós szállodaépületét az akkor átkeresztelt Hotel Palatinus, valamint a HotelKer nevű céggel. Czéh-Tóthék annak idején a trafikkoncessziókból is részesültek, és a fiatalembernek a mai napig közös vállalkozása van a kormányfői vő, Tiborcz ügyvédjével, Hamar Endrével.

Napok alatt szórtak szét tízmilliárdokat a NER bennfentes húzóemberei között

Az állam a szállodaépítési és -felújítási költségek felét kifizeti a milliárdosok cégeinek. A pályázatra csak a jól értesültek tudtak időben jelentkezni. A turisztikai ügynökség a családok támogatásáról beszél, holott Mészáros Lőrinc hoteljei a 17 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatással egy időben több száz embert rúgtak ki.

83 milliárd forintot osztottak ki szállodafejlesztésre, Mészáros és Garancsiék is nagyot szakítottak

Közzétették a Kisfaludy-program részeként meghirdetett „nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztése és új szállodák létesítése” elnevezésű pályázat nyerteseinek névsorát. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 83,5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást osztott ki, túlnyomórészt a NER-hez kötődő vállalkozóknak.
Találatok: [6]  Oldalak:   1