language

Helyek:

Baranya megye highlight_off

Kulcsszavak:

nyomásgyakorlás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [25]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

„Elnyomnak, mint egy csikket” – állami beruházásokon kisemmizett alvállalkozók

Pár hete megírtuk, hogy Tatabányán feljelentették az alvállalkozói, Pécsett pedig szerződést bontott a megrendelője a tendernyertes építőcéggel, az Octopus Invest Kft.-vel. Cikkünk megjelenését követően özönleni kezdtek az alvállalkozók panaszai: kiderült, hogy még számos más állami beruházás és alvállalkozó építőipari cég érintett. Egyikük elmondta, az elején azzal biztatták, hogy a fővállalkozónak biztos politikai háttere van, közvetlen kapcsolattal az Orbán családhoz, majd amikor fogyni kezdett a pénz, a TEK-kel fenyegették meg. Több vállalkozás becsődölt, akadt olyan cégvezető, akinek az egészsége is ráment a pénzügyi vitára. A károsultak Orbán Viktor miniszterelnök rokonságát sejtik a sokszoros tendernyertes fővállalkozó mögött, az érintettek és a miniszterelnök sajtófőnöke megkeresésünkre nem cáfolták a vélekedést.

A Völner-ügy csóvája, avagy egyetem vagy birkaiskola

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar december elején letartóztatott elnöke egyetemi oktatókat vett rá, hogy jogi vizsgákat intézzenek el bizonyos NER-közeli embereknek, többek között Völner Pál rokonának, vagy Rogán Antal propagandaminiszter kabinetfőnökének. Meggyőző érvek szólnak amellett, hogy az EKINT által is elemzett Völner-ügy kulcsfigurája, Schadl közfeladati helyzettel visszaélés (Btk. 306. §) és bizonyos esetekben közokirathamisítás (Btk. 342. §) bűntettére vett rá oktatókat, többek közt sok éve jogtudománnyal foglalkozó, nagy tekintélyű tanárokat.

Rogán Antal nem találja a szavakat a vizsgabotrányba keveredett munkatársa ügyében

A befolyásos emberek számára elintézett egyetemi kollokviumok további betekintést adnak a Völner Pált is lefizető fővégrehajtó korrupciós hálózatába, amely az egyelőre hallgató propagandaminiszter környezetéig ér.

A pécsi egyetem vizsgálatot indít a Völner-ügyben etikai és vizsgaszabályok megsértésének gyanúja miatt

A pécsi egyetem vizsgálatot indít a Völner-ügy hétfőn nyilvánosságra került újabb fejezete miatt, melyben a 444 cikke alapján kiderült: nyomozati anyagok szerint szakmányban intézhette ismerősöknek a sikeres egyetemi vizsgákat a Völner-ügy kulcsszereplője, Schadl György. Egyebek mellett Rogán Antal kabinetfőnökének és Völner rokonának is megolajozhatta a vizsgáit. A Pécsi Tudományegyetem vizsgálatot indít az ügyben.

A kormány újabb ellenzéki város színházában nyomta át az akaratát

Zárt ajtós ülésen döntött az ellenzéki többségű pécsi önkormányzat a színház igazgatói pályázatáról, miután a kormány közölte: ha nem azt választják meg, akit a minisztérium támogat, az félmilliárd forintjába fog fájni a városnak.

Újabb meghekkelt bírói fórum: botrány a pécsi törvényszéken is

A Pécsi Törvényszék bírói közül többen fontolgatják a lemondásukat – értesült a hvg.hu. Az ok a hatalmas csalódás és a bírósági rendszerrel szembeni totális bizalomvesztés.

Kudarcba fulladt a harmadik pécsi einstand, senki nem nyert a Zsolnayért folytatott piszkos háborúban

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra az elmúlt két évben sűrűn szerepelt a hírekben. A cég gazdasági súlya aligha ad erre okot, bár a köztudatban lévő hazai márkanevek között a Zsolnay még mindig ott van a spiccen. A figyelem inkább annak a harcnak szól, amit a porcelángyár gazdája vív a vállalkozást megszerezni próbáló politikai hatalommal. A háborút megnyerni látszik a szír tulajdonos, ezért a kalandban megégett politikusok és pénzcsinálók most már inkább csendet szeretnének az ügyben. Ám a bíróságokon még mindig tucatnyi per folyik, és ez vélhetően így lesz még évekig.

Zsolnay: a volt dolgozók és Pécs vezetőinek nyakán a kés

Egy hetük van a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra 2016-ban jogszerűtlenül felmondó dolgozóinak, hogy kifizessék 23 milliós tartozásukat volt cégüknek. A bajba jutott embereket Pécs kormánypárti vezetői tévesztették meg, ők azonban nem vállalják tettük felelősségét.

Zsolnay-ügy, avagy a Fidesz-einstand ára

A város vezetése és a kormánypárti gazdasági kör látványos kudarcot vallott az ellenporcelángyárral. A bukás közpénzmilliókba került.
Találatok: [25]  Oldalak:   1 2 3   >  >>