language

Intézmények:

Színház- és Filmművészeti Egyetem highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

204 ezer forintot kér az SZFE, hogy kiadja az oktatói állományára vonatkozó adatokat

Tovább folytatjuk az egyetemi oktatók helyzetét bemutató cikkek írását. Ezúttal arról szerettünk volna többet megtudni, hogy hány olyan oktató van a felsőoktatási intézményekben, akiket alacsonyabb munkaköri beosztásban foglalkoztatnak, mint azt képzettségük indokolttá tenné. Az egyetemek többsége gond nélkül teljesítette erre vonatkozó, mindössze három rövid kérdésből álló közérdekű adatigénylésünket, és el is küldték a kért számokat. A Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ugyanakkor több mint 200 ezer forintot kér az adatok kiadásáért.

Nonprofitként folytatja Vidnyánszky színháztörténeti múzeuma

Az új vállalkozás a Vidnyánszy irányította – az SZFE-t is fenntartó – alapítvány, az SZFA tulajdona, és van két jelentős ingatlana.

Bosszúból rúgta ki oktatóját az SZFE, mondta ki a bíróság

Az új egyetemi modellel szemben megfogalmazott kritikája miatt, megtorlásként rúgta ki a már alapítványi formában működő SZFE az egyik oktatóját, Faur Annát – mondta ki a bíróság elsőfokú ítéletében.

Hamarosan a teljes felsőoktatásban kiépül a pártállami rendszer

Befejezéséhez közeledik az egyetemek kormánypárti magánosítása, azaz ezen a fronton is átveszi az uralmat a NER.

Az SZFE új rektorhelyettese és új tanára is állami támogatást kap filmezésre

Orbán Viktor korábbi videósa mellett a Filmintézet támogatja a milliárdos íróakadémia vezetőjét, Orbán János Dénes író-költőt és a közmédián az SZFE átalakítása mellett kiálló, épp előléptetett műsorvezetőt is.

Újabb vagyonjuttatás az alapítványi egyetemeknek

Egy új törvényjavaslat gondoskodik arról, hogy politikusok és kormánytisztviselők is beülhessenek az egyetemi kuratóriumokba, de előírja nekik a közbeszerzést.

Hol nyíltan, hol lopakodva gyarmatosítja az oktatást és a kultúrát a Fidesz

Amit tud, visz a kormánypárt, most éppen a POSZT-ot cseni el Pécstől. De nem csak az ellenzéki településeket bünteti. A már több százmilliárd forintra rúgó vásárlások, beruházások, kiszervezések, "megmentések" adandó esetben a hatalomátmentést is szolgálhatják.

Csak nyolc állami egyetem marad?

Pár hét múlva kevesebb állami egyetem lesz, mint nem állami, de nagyon úgy tűnik, hogy tovább fogynak az előbbiek.

A Debreceni Egyetem kancellárja a modellváltásról: Az intézményi autonómia nőni fog

Bács Zoltán szerint sok fog múlni a stratégiát és felügyeletet ellátó kuratórium összetételén. Úgy látja, hogy csak a jogviszonyban van lényeges különbség a jelenlegi működéshez képest.

Szabálytalanul működött egy csomó hallgatói önkormányzat az ÁSZ szerint

Nem szabályszerűen alakultak meg 2013 és 2016 között az állami fenntartású egyetemek, főiskolák hallgatói önkormányzatai, ezért a nemzeti felsőoktatási törvényben biztosított jogosítványaik gyakorlásának feltételei nem álltak fenn – hangzott el az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, amiről az MTI számolt be.
Találatok: [10]  Oldalak:   1