language

Intézmények:

Batthyány Lajos Alapítvány highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Kulcsszavak:

túlárazás / pénznyelő highlight_off

Batthyány Lajos Alapítvány

A Batthyány Lajos Alapítvány 1991. szeptember 26-án alakult meg, Antall József, a rendszerváltás utáni első demokratikusan megválasztott magyar miniszterelnök kezdeményezésére. Az alapítvány a nemzeti érdekek és értékek védelmére jött létre.

A BLA közel 8 milliárd forintnyi támogatást kapott a központi költségvetésből 2018 és 2020 között, melynek többségét kormányközeli szervezeteknek továbbította. 

2021 tavaszától a BLA közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványként működik (KEKVA). Ez a közvagyon kiszervezését, magánvagyonná alakítását teszi lehetővé: az állam az alapítványoknak feladatellátásukhoz közpénzt szolgáltat, amivel azok szabadon gazdálkodhatnak. 

Bár az alapítvány a gazdálkodásával kapcsolatos adatokat nem teszi közzé, az bizonyos, hogy a támogatások jelentős részét olyan látszólag civil, nonprofit szervezeteknek osztja tovább, amelyek valójában kormánypárti kötődésűek. A BLA támogatásairól itt írtunk bővebben.

Kuratóriumi elnöke: Dr. Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgatója.

A kuratóriumi tagok listája elérhető az alapítvány honlapján.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Így költötte az adóforintjaidat a kormánylibling álvicilek céges és ingatlanbirodalma az elmúlt évben

A 2022-es évben az adóforintok kárára nemzetközi politikai dzsemborit szervezett és szaunás irodaházba költözött az Alapjogokért Központ, milliárdokat kapott ingatlanra a Kommentár, az alakuló jobboldali folyóiratköteg pedig csak vitte a közpénzt — bár egy Orbán Ráhel-interjú azért csak összejött.

Sok millió forintjába kerülhetett a magyar adófizetőknek a budapesti CPAC

Orbán Viktor néhány napja Texasban szónokolt az amerikai konzervatívok politikai konferenciáján, a CPAC-en. De a miniszterelnök májusban a nemzetközi turnéra induló CPAC-sorozat budapesti állomásán is beszédet mondott. Egy félállami alapítvány pedig 390 millió forintot biztosított a budapesti esemény rendezőjének, a Fidesz-barát Alapjogokért Központ elemzőintézetnek rendezvényszervezésre.

Nettó 150 millióért reptetnék a Magyar Birkózó Szövetség tagjait

Lejárt a korábbi szerződés, így új közbeszerzést írt ki a Magyar Birkózó Szövetség. A szervezet ezúttal kisebb összeget szán repülőjegyekre, és bár az ajánlattételi határidő január 21-én lejárt, egyelőre nem tudni, ki kapja a megbízást. Ha minden a korábbi évekhez hasonlóan alakul, akkor nagy valószínűséggel a Mauri Kft. lesz a befutó.

Rákosiék „baloldali összefogásáról” ismeretterjeszt az állami százmilliókkal kitömött Rubicon Intézet

Hárommillió forinttal alapított tavaly történelmi kutatóintézetet az MCC-főigazgató, Mandiner-lapfőnök Szalai Zoltán. Gyorsan kapott is mellé további 660 milliót a Miniszterelnöki Kabinetiroda támogatásaiból gazdálkodó Batthyány Lajos Alapítványtól és az állam nemzetpolitikai pénzosztójától, a Bethlen Gábor Alaptól. A kormányközeli álcivil világba betagozódó Rubicon Intézet nemrégiben a „baloldali összefogásról” tartott előadást a szintén hasonló támogatásokból létrehozott Scruton kávéházban.
Találatok: [5]  Oldalak:   1