language

Intézmények:

Publimont Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [106]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Újabb trükkön bukhatnak el Vonáék

Az Állami Számvevőszék két év múlva soron következő vizsgálata valószínűleg újabb, a tavaszinál is nagyobb mértékű tiltott pártfinanszírozást állapított volna meg a Jobbiknál, ezért a párt gyorsan megszabadult a szeptemberben trükkösen vásárolt plakáthelyektől – értesült lapunk. Úgy tudjuk, a december 15-ig tartó időszakban az 1019 plakáthelyre vonatkozó meglévő szerződések, illetve hivatalos árak alapján átlagolt, 215 ezer 900 forinttal számolva több mint 598 millió forint értékű hirdetési felülethez jutott a Jobbik.

Színlelt szerződést kötöttek Vonáék

Leplezett bérleti szerződés az a megállapodás, amelyet adásvétel címén kötött a Jobbik és a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont – közölte a lapunk által megkérdezett szakjogász, aki arra is emlékeztetett: az efféle szerződések a polgári törvénykönyv szerint semmisek. A Jobbik szóvivője tegnap megerősítette azt a pénteki hírt, hogy a plakátokat már visszavásárolták korábbi tulajdonosai, de a vételárról csak annyit mondott: alacsonyabb, mint amennyiért korábban ők megszerezték azokat.

Újabb Simicska-Jobbik plakátcsalás készülődik

Újabb jobbikos plakátcsalás van kibontakozóban: a Jobbik a pártsajtójának küldött "közleményben" azt állítja, hogy a héten eladta azokat a plakáthelyeket, amelyeket - ahogy azt a Pesti Srácok leleplezte - mélyen áron alul kapott meg. Azok után, hogy Simicska több száz milliós csalással segítette a Jobbikot, kérdés, hogy most kinek adta el a plakáthelyeket és mennyiért.

Új plakátmutyira derült fény a Jobbik és Simicska között

Jócskán a piaci ár alatt játszott át Simicska Lajos két cégén keresztül plakáthelyeket a Jobbiknak – derül ki azokból a szerződésekből, amelyet a milliárdos cégei kötöttek a párttal. A megállapodás szerint ráadásul ha a Jobbik 2018. május 31-ig nem fizet, a reklámhordozók visszakerülnek Simicska tulajdonába. A minden képzeletet felülmúló korrupcióra azután derült fény, hogy az Állami Számvevőszék egy hasonló ügy miatt tiltott támogatás elfogadásáért megbírságolta a Jobbikot.

Megszereztük a Simicska–Jobbik plakátmutyi-szerződéseket! – Százmilliókkal tömte ki a milliárdos Vonáékat

A PestiSrácok.hu megszerezte Simicska Lajos két plakátcége és a Jobbik közti plakátszerződéseket, amelyekből fény derül egy minden határt átlépő, elképesztően arcátlan pártfinanszírozási mutyira. Az oligarcha olyan feltételekkel kötött szerződést, amelyekkel gyakorlatilag több százmillió forintot ajándékozott a baloldalra átlavírozó néhai nemzeti pártnak. Nem túlzás azt állítani, hogy az évtized legdurvább pártfinanszírozási botrányával állunk szemben. A dokumentumok fényében az Állami Számvevőszék teljesen törvényesen állapította meg, hogy tiltott pártfinanszírozás történt. Portálunkon most elolvashatják mindkét szerződést!

Ennyit ér Orbán és Lázár barátsága

Egyre jobban járnak, akik jól választották meg a barátaikat. Még jobban azok, akiket a megfelelő pozícióban ülők választottak barátnak.

Törvénytelenül járt el Simicska Lajos cége

Olyan kedvezményeket kapott a Jobbik a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft.-től, amelyek elérhetetlenek voltak más piaci hirdetők számára, s ezzel megszegte a vonatkozó előírásokat – állapította meg lapunk értesülése szerint az adóhivatal nyomozása. Úgy tudjuk, a hatóság szerint Vona pártjának támogatásával 75 millió forintos adókülönbözete keletkezett a cégnek.

Bedurvult a Jobbik-Fidesz plakátháború

A kormányhivatalok a rendőrség "közreműködésével" készülnek leszedni Simicskáék plakátjait, akik válaszul hivatali visszaélés miatt tesznek feljelentést, és "természetesen" a titokzatos magánszemély reklámjait is visszarakják. A Jobbik is feljelenti a kormányhivatalokat, amiért szerintük megrongálják a frissen vásárolt reklámhelyeiket. A Fidesz szerint kérdés, hogy megvalósult-e tiltott pártfinanszírozás a Jobbik és Simicska között, azonban nem tettek feljelentést. Az Állami Számvevőszék pedig azt közölte az Indexszel, hogy ők sem vizsgálják a legújabb jobbikos plakátok ügyét.
Találatok: [106]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>