language
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [341]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Két éve megvan, de még be sem kapcsolták a Szent János Kórház sok százmilliós MR-gépét

Lassan Guinness-rekordot dönt a budapesti Szent János Kórház félmilliárd forintos MR-készüléke, mivel a képalkotó diagnosztikában létfontosságú berendezés 2019 óta rendelkezésre áll, de azóta beüzemelés nélkül egy teremben porosodik. Az MR-vizsgálatra váró betegeket pedig addig is máshova szállítják.

A kormány kódjelek mögé rejtette, hogy mire úszott el a járványvédelmi alap ezermilliárdja

A járványvédelmi tartalék egy jó része a járványhoz legfeljebb érintőlegesen kapcsolódó tételekre ment el, ráadásul még a zárszámadás alapján is áttekinthetetlenül, egyedi, nem nyilvános döntések alapján. A rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékából nagyrészt egyáltalán nem rendkívüli kifizetések történtek, a gazdaságvédelmi alap pedig nagyrészt a normál működést finanszírozta, például a Budai Vár átépítését.

Az állam átvette a Róbert Károly Meddőségi Centrum irányítását

Egy hétfőn, a Magyar Közlönyben megjelent és reggel nyolckor hatályba lépett kormányrendelet szerint az állam átvette Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft. irányítását.

Közbeszerzési sikerszériában a siófoki sportvezető cége

A közelmúltban megnyert közbeszerzések nyomán tanuszodákat, dzsúdóközpontot építhet, és részt vehet a milánói magyar expópavilon karcagi újjáépítésében a Peszter Kft., amely a siófoki kézilabdaklub ügyvezetőjének építőcége.

A vételár tizedét sem éri, amit közpénzből vett egy magyar futballklub

Tíz éve szabálytalanul költötték el a közpénzt Nyírbátorban, az akkor épített pályákat most árverezték el. De itt legalább volt mit eladni, nem csak lelépett valaki a pénzzel.

Szél Bernadett kíváncsi lett volna a részletes adatokra a kormány vakcinahatékonysági táblázatáról, de nem kapta meg

Ahhoz képest, hogy már több mint három hónapja jelent meg a kormánynak az itthon használt vakcinák hatékonyságról elkészített, gyorsan elhíresült és szakmailag ízekre szedett táblázata, továbbra sem hajlandó a témában részletes adatokat elárulni az Emmi.

Farkas Flóriánt nem ingatják meg a botrányok, újra a Lungo Drom elnökévé választották

Újabb öt évre elnöknek választotta a Lungo Drom kongresszusa Farkas Flóriánt. Azt is megígérték, hogy megakadályozzák a baloldal előretörését, és minden erővel fellépnek a bevándorláspárti törekvések ellen.

Orbán Viktor másodszor is visszadobta a múzeumi kisgömböc tervét

Újító gondolatok helyett központosítás – így összegezhető L. Simon Lászlónak a Nemzeti Múzeum vezetésére beadott pályázata, amelynek tanúsága szerint főleg a harmincas évek újraértékelése vonzza.

Kásler Miklós miniszter közreműködésével dübörög 60 ló a Szent László-rockoperában

Nem sajnálja a pénzt a kormány a lovas színházra, amelytől politikai hasznot is remél. A műfaj koronázatlan királya, Pintér Tibor most mutatta be Izsákon a Szent Lászlóról szóló rockoperát, amelyet a pozsonyi csatáról készített animációjával köznevetség tárgyává lett Magyarságkutató Intézet hitelesít.
Találatok: [341]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>