language

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5688]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Újabb korábbi kollégiumhoz juthat hozzá a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagjának cége

A Kotosmann Zoltán által vezetett Héliker Ingatlan Kft. 2015-ben csaknem féláron vehette meg a Móricz Zsigmond Kollégium épületét. Akkor azt vállalta, hogy a bontás után olyan apartmanházat húznak fel, amely a magyar egyetemisták igényeit is kiszolgálja, a mostani nyilatkozatai alapján azonban úgy tűnik, hogy elsősorban vagyonos, külföldi bérlőkre számítanak.

A vádlottak padjára került a fideszes polgármester az egymást vádoló gyulai városvezetők harcában

Görgényi Ernő fideszes polgármestert Galbács Mihály, egykori alpolgármestere vádolja rágalmazással, mert megpróbálta őt korrupciógyanúba keverni. Újabb részletek derültek ki a gyulai Fidesz-frakció működéséről.

Elvesztette közterület jellegét: csak a beruházó kegyeitől függ, lemehetnek-e az aligaiak a Balaton-partra

Az egykori zárt pártüdülő teljes területe – amely az egyesület küzdelmeinek köszönhetően vált szabadon hozzáférhetővé a lakosság számára – a rendszerváltástól 2007-ig az állam tulajdonában volt. A terület részleges privatizációja 2007-ben történt meg, ekkor 37 hektár a Pro-Mot Hungária Kft.-hez került, 10 hektár pedig továbbra is állami tulajdonban maradt, de 49 évre a Pro-Mot lett a vagyonkezelője. A maradék 2 hektár az önkormányzaté és – egy ott álló templom okán – a Református Egyházé lett. Azóta a partra csak a Pro-Mot területén keresztül lehet lejutni, az ügyben pedig kulcsfontosságú szerepe van annak, mi számít valójában közútnak, illetve közterületnek.

Egy miniszter családjának cége alakíthatja szállodává az irgalmas nővérek egykori belvárosi iskolaépületét

Rövidesen megkezdődik a Kádár-korban, illetve a rendszerváltás utáni évtizedben kollégiumként működő, majd a Tűzraktér második otthonává váló Hegedű utcai épületek átalakítása. A beruházást Pintér Sándor családjának cége végzi.

A Sámándob újjáépítésének ára közel 50 százalékkal drágább a tavalyi ajánlatoknál

Most 3,8 milliárd forintért varázsolják újjá a Sámándobot Karcagon, holott tavaly a 2,6 milliárd forintos ajánlatokra sem volt elég pénze a városnak. Az önkormányzat emiatt a kormánytól kért segítséget, az időhúzás árát pedig az adófizetők állják.

A fideszes polgármester fia lett az év tanulója Harkányban

A Telex megkeresésére a Harkányi Önkormányzat megerősítette, hogy valóban a polgármester fia vehette át az év tanulója díjat a képviselő-testület augusztus 19-i ünnepi ülésén. (...) 2018-ban a harkányi önkormányzat a polgármester apját és az alpolgármester apját is kitüntette a Harkányért érdemérmével.

Egy cég adott kölcsönt, hogy ki tudja fizetni a dolgozókat az önkormányzat

Augusztus 2-án egy cégtől kellett sürgősen hitelt felvennie Veresegyház városának, hogy ki tudják fizetni a dolgozókat. Még 3 milliárd forint hitelt vár a település, ahol a folyószámlán cikkünk megírásakor 167 millió forint volt. Mindeközben tóról és bronz medveszoborról álmodik a városvezetés.
Találatok: [5688]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>