language

Kulcsszavak:

rokonok highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2741]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Letartóztattak egy borsodi polgármestert

Egy hónapra elrendelte a bíróság egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település polgármesterének letartóztatását, akit több rendbeli hivatali visszaéléssel, jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel és hűtlen kezelés bűntettével vádolnak - közölte a Miskolci Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

Okosba kaphatott A licencet a rendőr alezredes raliszakág-vezetőtől a halálos balesetben részes ifj. Tóth János

A hét végi ralibalesetben részes Skoda Fabia vezetője az az ifj. Tóth János, aki a szállítmányozással foglalkozó Taktatrans Kft. tulajdonosa. Ifj. Tóthnak korábban gyengébb autóval kellett volna legalább egy évig eredményesen versenyeznie, hogy A licence legyen, de ilyen eredményekről senki sem tud.Hoffer Zsolt, az autósport-szövetség raliszakág-vezetője, aki rendőr alezredes is, kétszer is végigment a tragédia előtt a kérdéses szakaszon egy másik Skoda Fabiával, mindkétszer látnia kellett a veszélyes helyen álló tömeget. Ifj. Tóth és Hoffer autójának szervizelését ugyanaz a cég végezte.

Mi utal arra, hogy belepiszkáltak a Völner–Schadl-ügy nyomozati irataiba?

Magyar Péter szerdán kiállt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség elé, és azt állította: kormánytagoktól származó hangfelvételekkel tudja bizonyítani, hogy a Völner–Schadl-ügy kirobbanása előtt „Rogán Antal és emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták az ügyészségi iratokat”.

A Waberer’snek bejött a stratégiaváltás, egy év alatt duplázott a részvény ára

A tőzsdén jegyzett, részben Tiborcz István, részben a Mol Nyrt. tulajdonában álló Waberer’s International Nyrt. tavaly rekordévet zárt. Barna Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója a tavalyi év eredményeit ismertető sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a forgalom 711 millió eurót, az EBITDA (kamatok, adó és értékcsökkenés előtti eredményével) 96 millió eurót tett ki, a cég részvényenként 120 forintos osztalékot fizet.

Lázár megüzente a SPAR-nak, milyen csávók ők a Fideszben

Kedves hobbijának, a multik szapulásának hódolt Lázár János egy konferencián, az építési és közlekedési miniszter azonban ezúttal bőven ki is fejtette, hogyan viszonyul a magyar gazdaságban nélkülözhetetlen nemzetközi befektetőkhöz.

Gyorsan eltüntette a kormány a szuperkórház projektcégét, ahonnan Kocsis Máté felesége félmilliós fizetést vett fel

Vannak ügyek, amikben gyorsan őrölnek a kormányzati malmok, úgy tűnik, ilyen a Dél-budai Centrumkórház építéséért felelős projektcég esete is. A Ez legutóbb, tavaly ősszel azzal került a hírekbe, hogy Kocsis Máté felesége igazgatósági tagként havi bruttó 550 ezer (nettó 326 ezer) forintos fizetést vett fel a 2018-as alapítás óta. Ez az eltelt időszakra vetítve akkor nagyjából bruttó 34 millió forintot jelentett. A kormánypárti Megafon tulajdonosa, Kovács István a felügyelőbizottság elnökeként havi fix fizetéseivel bruttó 24 milliót szedett össze ugyanott.

A kormány megmagyarázta: nem védelmet kapnak, hanem a kormánygépet használhatják a politikusok rokonai

Kiterjesztették azok körét, akik használhatják a kormánygépet, tudta meg az RTL Híradó. Így például a miniszterelnök milliárdos veje is utazhat az Airbus fedélzetén, amit elvileg a Honvédségnek vettek. A magyarázat szerint fizetni kell érte.

Magyar Péter össztűz alá vette Rogán Antalt, de az ütőkártyáit még nem fedte fel

Bár Magyar Péter már február eleji színre lépésekor sem hagyott semmi kétséget afelől, hogy Rogán Antalt minimum ellenfélnek tekinti, később a Facebook-on, a vele készített interjúkban és március 15-én, több mint harmincezer ember előtt elmondott beszédében is következetesen ostorozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert. Kedden újabb szintlépés történt, hiszen Magyar azt írta: „Rogán Antalnak üzenem, hogy izzítsa az egyik magángépét, és mielőbb keressen olyan országot, ahonnan nincs kiadatás. Mert ugye, a börtön ablakába soha nem süt be a nap…”
Találatok: [2741]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>