language

Akták:

Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület) highlight_off

Lapok:

Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

A főváros VII. kerületének önkormányzata 2003-ban és 2004-ben értékesített tisztázatlan körülmények között nyolc Belső-Erzsébetvárosban található, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant. A botrány akkor robbant ki, mikor egy 2006-os feljelentés nyomán 2008 novemberében őrizetbe vették Nagy György vállalkozót, a 90%-os önkormányzati tulajdonban lévő Erzsébetvárosi Lakásépítő Kft. ügyvezetőjét. Nagy Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással és más bűncselekmények gyanújával helyezte előzetes letartóztatásba. Miután a vállalkozó és a kft. titkárnője – egyben Nagy élettársa–, Szíjjártó Piroska is vallomást tett, a hatóságok feltehetően vádalkunak köszönhetően megszűntették előzetes letartóztatását, és november végén őrizetbe vették Gál Györgyöt.


A gyanú szerint Gál - aki a kerületi SZDSZ-frakcióvezető és az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke volt – hathatós közreműködésével kerültek eladásra az ingatlanok tulajdonjogai olyan módon, hogy azokat jóval a forgalmi ár alatt értékesítették Nagy György érdekeltségébe tartozó cégeknek. Ezek később - offshore cégek közbeiktatásával – jelentős haszonnal adták tovább a tulajdonjogokat a már korábban is érdeklődő külföldi befektetőknek. A gyanú szerint Gál ezért 305 millió forintot kapott vállalkozóktól.
Az értékbecslést a Complán Stúdió Kft. végezte. Az ügy kapcsán őrizetbe vették az ingatlanbecslőt is, akit bűnsegédként elkövetett csalással és magánokirat hamisítással gyanúsítanak.
2008 decemberében letartóztatták Kardos Pétert, a kerület pénzügyi bizottságának SZDSZ-es elnökét is, aki a vád szerint Gálhoz hasonlóan közreműködött abban, hogy az eladásra szánt ingatlanok a megbeszélt cégekhez kerüljenek.
Hunvald György, a kerület szocialista polgármestere 2009 februárjában került előzetes letartóztatásba többek között hivatali vesztegetés, hűtlen kezelés, magánokirat-hamisítás és többrendbeli csalás vádjával. Az ügyészség azonban Hunvaldot nem csak az ingatlanügy kapcsán gyanúsította: állítólag két éven át főállásban alkalmazta egy barátját, aki azonban vélhetőleg érdemi munkát nem végzett - ezzel az önkormányzatnak többmilliós vagyoni hátrányt okozva.
A volt fideszes önkormányzati képviselő, Czibula Csaba ellen 2008 novemberében adott ki a Fővárosi Bíróság nemzetközi elfogatóparancsot, miután a Fidesz volt VII. kerületi alelnöke az eljárás elől menekülve külföldre távozott. Az ügyészség gyanúja szerint a kerület gazdasági bizottságának tagjaként több millió forintos vesztegetési pénzt fogadott el azért, hogy Gált és az ingatlanok eladását támogassa.
A későbbiek során Gált, Kardost és Hunvaldot is hivatali visszaéléssel gyanúsították meg azzal kapcsolatban, hogy kedvezményes bérlakásokat utaltak ki rokonaiknak és barátaiknak.
A nyomozás jelenlegi állása szerint az ingatlanügynek eddig 21 gyanúsítottja van, akik mintegy 800 millió forintos veszteséget okoztak az önkormányzatnak, és további 1,6 milliárd forinttal tervezték azt megkárosítani.
Az erzsébetvárosihoz hasonló ügyekben folyik nyomozás a VI. kerületben is, ahol több önkormányzati tulajdonú ingatlan áron aluli eladása kapcsán is felmerült hűtlen kezelés gyanúja. Emiatt 2009 januárjában gyanúsítottként idézték be a 2002-2006 közötti ciklus terézvárosi képviselőtestületének MSZP- és SZDSZ-frakcióját. A főleg az Andrássy úton található ingatlanok értékesítésével kapcsolatban gyanúsított a kerület szocialista polgármestere, Verók István is.
Egy Bajcsy-Zsilinszky úton található ingatlan esetében vesztegetés miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség. A 18 millió forintos kenőpénz átvétele miatt az ügyben gyanúsított Kovács Péter, a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatója, Halmai Katalin, a vagyonkezelő jogi képviselője, és Juhász Károly vállalkozó.
Kapcsolódó Anyagok:
Feljelentés a Budapest, VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata által jogellenesen
végrehajtott lakóépületek eladása tárgyában
Magyari Péter: Házaló önkormányzatok (Manager Magazin 2006/4)
Sipos Anett: Jó biznisz a házrombolás (HVG, 2006. május 30.)
I.: http://hvg.hu/itthon/20060530video
II.: http://hvg.hu/itthon/20060602video
III.: http://hvg.hu/itthon/20060608rombolas
Csikász Brigitta: Hová  vezetnek az erzsébetvárosi panama szálai? (HVG, 2008. december 9.)
Schmidt Gábor: Panama házról házra az Erzsébetvárosban (Népszabadság, 2008. december 23.)

A főváros VII. kerületének önkormányzata 2003-ban és 2004-ben értékesített tisztázatlan körülmények között nyolc Belső-Erzsébetvárosban található, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant. A botrány akkor robbant ki, mikor egy 2006-os feljelentés nyomán 2008 novemberében őrizetbe vették Nagy György vállalkozót, a 90%-os önkormányzati tulajdonban lévő Erzsébetvárosi Lakásépítő Kft. ügyvezetőjét. Nagy Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással és más bűncselekmények gyanújával helyezte előzetes letartóztatásba. Miután a vállalkozó és a kft. titkárnője – egyben Nagy élettársa –, Szíjjártó Piroska is vallomást tett, a hatóságok feltehetően vádalkunak köszönhetően megszűntették előzetes letartóztatását, és november végén őrizetbe vették Gál Györgyöt.


A gyanú szerint Gál - aki a kerületi SZDSZ-frakcióvezető és az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke volt – hathatós közreműködésével kerültek eladásra az ingatlanok tulajdonjogai olyan módon, hogy azokat jóval a forgalmi ár alatt értékesítették Nagy György érdekeltségébe tartozó cégeknek. Ezek később - offshore cégek közbeiktatásával – jelentős haszonnal adták tovább a tulajdonjogokat a már korábban is érdeklődő külföldi befektetőknek. A gyanú szerint Gál ezért 305 millió forintot kapott vállalkozóktól.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas


Az értékbecslést a Complán Stúdió Kft. végezte. Az ügy kapcsán őrizetbe vették az ingatlanbecslőt is, akit bűnsegédként elkövetett csalással és magánokirat hamisítással gyanúsítanak.


2008 decemberében letartóztatták Kardos Pétert, a kerület pénzügyi bizottságának SZDSZ-es elnökét is, aki a vád szerint Gálhoz hasonlóan közreműködött abban, hogy az eladásra szánt ingatlanok a megbeszélt cégekhez kerüljenek.


Hunvald György, a kerület szocialista polgármestere 2009 februárjában került előzetes letartóztatásba többek között hivatali vesztegetés, hűtlen kezelés, magánokirat-hamisítás és többrendbeli csalás vádjával. Az ügyészség azonban Hunvaldot nem csak az ingatlanügy kapcsán gyanúsította: állítólag két éven át főállásban alkalmazta egy barátját, aki azonban vélhetőleg érdemi munkát nem végzett - ezzel az önkormányzatnak többmilliós vagyoni hátrányt okozva.


A volt fideszes önkormányzati képviselő, Czibula Csaba ellen 2008 novemberében adott ki a Fővárosi Bíróság nemzetközi elfogatóparancsot, miután a Fidesz volt VII. kerületi alelnöke az eljárás elől menekülve külföldre távozott. Az ügyészség gyanúja szerint a kerület gazdasági bizottságának tagjaként több millió forintos vesztegetési pénzt fogadott el azért, hogy Gált és az ingatlanok eladását támogassa.


A későbbiek során Gált, Kardost és Hunvaldot is hivatali visszaéléssel gyanúsították meg azzal kapcsolatban, hogy kedvezményes bérlakásokat utaltak ki rokonaiknak és barátaiknak.


A nyomozás jelenlegi állása szerint az ingatlanügynek eddig 21 gyanúsítottja van, akik mintegy 800 millió forintos veszteséget okoztak az önkormányzatnak, és további 1,6 milliárd forinttal tervezték azt megkárosítani.


Az erzsébetvárosihoz hasonló ügyekben folyik nyomozás a VI. kerületben is, ahol több önkormányzati tulajdonú ingatlan áron aluli eladása kapcsán is felmerült hűtlen kezelés gyanúja. Emiatt 2009 januárjában gyanúsítottként idézték be a 2002-2006 közötti ciklus terézvárosi képviselőtestületének MSZP- és SZDSZ-frakcióját. A főleg az Andrássy úton található ingatlanok értékesítésével kapcsolatban gyanúsított a kerület szocialista polgármestere, Verók István is.


Egy Bajcsy-Zsilinszky úton található ingatlan esetében vesztegetés miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség. A 18 millió forintos kenőpénz átvétele miatt az ügyben gyanúsított Kovács Péter, a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatója, Halmai Katalin, a vagyonkezelő jogi képviselője, és Juhász Károly vállalkozó.


A Központi Nyomozó Főügyészség 2017 nyarán megszüntette a nyomozást a VII. kerületi ingatlaneladásokkal kapcsolatban is. Az ügyben Vattamány Zsolt erzsébetvárosi polgármester – akkor még csak fideszes frakcióvezetőként – tett feljelentést 2010-ben, mert állítása szerint több százmilliós kár érte a kerületet három ingatlan eladása, illetve apportálása miatt. Vattamány szerint az Almássy téri Szabadidőközpont eladásával több mint 300 milliós, a Kertész utcai épület elidegenítésével pedig több mint 100 milliós kár érte Erzsébetvárost.

2018. januárjában a nyomozás folytatása lett elrendelve, és február végén az ügyészség hűtlen kezelés miatt helybenhagyta a Fürst Györgyre első fokon kiszabott két év, öt évre felfüggesztett szabadságvesztést. A hetvenmillió forintos büntetés, viszont mellőzvelett. A megítélt polgári jogi igény összegét 123 millió forintra mérsékelte, emellett az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta.

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [83]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Politikusok bilincsben, szökésben, tárgyalóteremben

Tavaly is több polgármester, alpolgármester, országgyűlési és önkormányzati képviselő és közhivatalnok került szembe a törvénnyel.

Elfogatóparancs a Fidesz volt VII. kerületi alelnöke ellen

Nemzetközi elfogatóparanccsal kerestetik a Közép-Amerikába szökött Czibula Csabát az ügyészek. Az erzsébetvárosi Fidesz korábbi elnökségi tagját bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítják.

Az MSZP komolyan elvenné Hunvald pénzét

A Hunvald-törvény pikantériáját az adja, hogy szocialista képviselők kezdeményezték. Nemrégiben a VII. kerületi képviselőtestület úgy döntött [1], hogy csak azért, mert polgármesterük, Hunvald György hónapok óta előzetes letartóztatásban van, még nem veszti el jogosultságát a fizetésére.

IRM: letartóztatott polgármester nem kaphat fizetést

Az előzetes letartóztatásban lévő köztisztviselők és polgármesterek esetében - több törvény együttes értelmezésével - a jogi helyzet most is világos, számukra nem jár díjazás - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium.
Találatok: [83]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>