language

Kulcsszavak:

biztosítók/biztosítás highlight_off
csalás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>

Valaki máshol tudta meg, hogy már kivették a pénzét, amit a győrsövényházi kispostán kötött le

Bombaként robbant a Rábaközben a hír, hogy a győrsövényházi postán nincsenek meg az ügyfelek értékpapírjai, amelyek sok éven át rendesen kamatoztak. A hozammal nem is volt baj, sőt, eddig még a tőkével sem. A baj akkor kezdődött, amikor valaki nem ugyanannál a postavezetőnél akarta felvenni a pénzét, és azt a választ kapta, hogy azt már kivették. Azóta legalább ötven károsult is lehet. A héten hallgatta meg zárt ajtók mögött a posta biztosítója az érintetteket a győrsövényházi közösségi házban.

A Fideszhez bekötött vállalkozók aranykora volt a NER 12 éve

2021-ben alig van már olyan gazdasági szektor, ami ne lenne többé-kevésbé Fidesz-közeli vállalkozók kezében. Kivétel a média, mert a médiavállalkozásaikat „elajándékozták”.

A Green Travel-sztori

A hét közepére hazatért a Green Holidays csődje által érintett magyar utasok többsége Törökországból, ugyanakkor a történetnek még lesz folytatása, hiszen több száz, akár néhány ezer utas is lehet még, akik befizettek már egy nyaralásra az irodánál, de elutazni már nem tudnak. Az ő teljes vagy részleges kártalanításuk majd csak akkor indulhat el, ha a biztosító összegezte az eddig kifizetett költségeket és felmerülő kárigényeket.

Jogi kiskapuk során sétált át a Green Holidays

A Green Travel simán kijátszhatta a hazai szabályozási kiskapukat, így eshetett meg, hogy a cégcsoport idén aktivizált másik cége, a Green Holidays most bedőlt. Szakértők szerint a megoldás a tényleges forgalomhoz kapcsolt, a hazaszállítást garantáló biztosítékrendszer lenne, az EU viszont teljes kártalanítást akar.

Csődbe ment a Green Holidays, szállás nélkül maradtak magyar utasok Antalyában

Fizetésképtelenséget jelentett vasárnap kora este a Green Holidays Kft., a társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el.

Ny.-né Cirmos meglépett a pénzzel

Ny. Györgyné F. Katalin, akit barátai és ügyfelei csak "Cirmosnak" hívnak, valami egészen elképesztő meggyőzőerővel bírhatott. Máskülönben nehéz elképzelni, hogy miért adott volna a pedikűrösből lett biztosítási ügynöknek rengeteg ember egyenként sok-sok millió forintot egy papírfecniért cserébe.

Fércmű lett a vádirat?

Meglepő fordulattal fejeződött be Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője élettársa – hivatalosan: „hölgyismerőse” – büntetőpere a IV-XV. kerületi bíróságon kedden. A nőt mintegy 400 milliós csalással vádolta az ügyészség, kiderült azonban, hogy jogosulatlan pénzügyi tevékenységet is folytathatott, ez azonban az ügyészségnek nem tűnt fel.
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>