language

Akták:

BKK botrányos e-jegyrendszere highlight_off

Intézmények:

Magyar Telekom Nyrt. highlight_off

BKK botrányos e-jegyrendszere

BKK botrányos e-jegyrendszere

Feljelentés alapján indult nyomozás a Budapesti Közlekedési Központ online jegyértékesítési rendszerének botrányos bevezetése ügyében 2017-ben. A BKK az új, online jegyértékesítési rendszert a vizes világbajnokságra időzítve vezette volna be, de gyorsan kiderült, hogy a rendszer könnyen manipulálható. A BKK a bevezetés előtt heteken át tesztelte a rendszert, és állítólag 450 hibát talált. A hibákat jelezték, majd a rendszert fejlesztő T-Systems a hibák elhárításáról biztosította a BKK-t, és felelősséget vállalt azért, hogy a platform biztonsággal elindítható. Ehhez képest a rendszer beindítása után rögtön egy 18 éves fiatal rájött, hogy a bérlet ára szabadon módosítható, ő például 50 forintért tudott bérletet venni. Erről értesítette a céget, majd az Indexet is. Nyomozás indult, a rendőrség őt is kihallgatta. A későbbiekben az adatbázis sebezhetőségéről érkeztek információk, több ezer felhasználó adatához jutottak hozzá ismeretlenek. Aztán az is kiderült, hogy a rendszer fejlesztésére nem is írtak ki külön pályázatot, hanem egy régebbi megállapodást egészített ki a BKK a T-Systems-szel.  A BKK évekkel korábban elkezdett egy másik e-jegyrendszert is fejleszteni (Rigó), ez azonban elakadt. 

2021 őszén a Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában megszüntette e-jegyrendszer ügyében indított nyomozást és lezárta az ügyet, de 2022-ben a  Fővárosi Főügyészség döntése nyomán folytatódott a nyomozás.

 
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Választási rendszer, adó, közlekedés: ez kerülhet Mészáros jobbkezéhez a T-Systems megszerzésével

Ezúttal multicég, német állami érdekeltség landol Mészárosék köreinél. Az üzlet nyomán elképesztő mennyiségű állami megbízás és referencia kerül a Mészáros Lőrinc kisebbségi, Mészáros barátjának többségi tulajdonában lévő informatikai céghez, a 4iG-hez.

Távoztak a BKK-ügyben érintett T-Systems-vezetők

A nyár legnagyobb hazai informatikai botránya nem maradt személyi következmények nélkül: a Magyar Telekom kirúgta a BKK megbukott online jegyértékesítési rendszeréért felelős két vezetőt, írja a hwsw.hu. Az értesülést a lapnak a Magyar Telekom hivatalosan is megerősítette, a két vezető már nem dolgozik a vállalatnál.
Találatok: [2]  Oldalak:   1