language

Akták:

BKV-Alstom metrókocsik highlight_off

Személyek:

Medgyessy Péter highlight_off

BKV-Alstom metrókocsik

BKV-Alstom metrókocsik

Egy 2005 nyarán indult közbeszerzési eljárás után 2006-ban Budapest szerződést kötött a francia Alstom céggel a 2-es és 4-es metró szerelvényeinek legyártására. A hatóságok azonban minőségi kifogások miatt megtagadták a kocsik üzemeltetéshez szükséges engedélyek kiadását, ezért Budapest időbeli teljesítés hiányában felbontotta a szerződést. A kontraktus azonban többek között köti, hogy ha a metrószerelvényeknek nem sikerül megszerezni az engedélyeket, az Alstom azért nem tehető felelőssé. Ez alapján fordult az Alstom a nanterri bírósághoz, amely első fokon jogatlannak ítélte a főváros szerződésbontását és megtiltotta a bankoknak, hogy lehetővé tegyék a BKV számára a teljesítési garanciák lehívását és a közlekedési vállalalt által kifizetett előleg visszafizetését.

 

2015 végén a fővárosi önkormányzat ideiglenes vizsgálóbizottsága nyúlt újra hozzá az ügy közbeszerzésének szabálytalanságaihoz. A testület 2016 januárjában megállapította, hogy az eljárásnak "nehezen lehetett volna" más nyertese, mint az Alstom. A brit Súlyos Csalások Elleni Hivatal 2018 december végi közleménye szerint három Alstom-vezetőt bűnösnek találták abban, hogy megvesztegették a Litvániai Erőmű tisztviselőit és vezető litván politikusokat. Megállaptották: "Az Alstom-csoporton belül széles körben elterjedt a korrupció kultúrája." A vizsgálat során több mint 30 országgal, köztük Magyarországgal működtek együtt. A nyomozás kiterjedt Magyarországra is a budapesti metrókocsik kapcsán, de ezt a nyomozást felmentéssel lezárták. Az M2 és M4 metróvonalakra kiírt közbeszerzési eljárás során megkötött szállítási szerződésekkel kapcsolatos magyar nyomozásban a Központi Nyomozó Főügyészség hat személyt hallgatott ki gyanúsítottként. 2019 áprilisában a Központi Nyomozó Főügyészség gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette miatt emelt vádat négy személy ellen a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat szerint a francia Alstom cég megvádolt vezető tisztségviselője a BKV által az M2-es és M4-es metróvonalakat érintő járműbeszerzésre 2005 júniusában kiírt közbeszerzési eljárásban az Alstom vezette konzorcium győzelme érdekében a közbeszerzési eljárás eredményét befolyásolni képes ismeretlen személyt vagy személyeket milliós nagyságrendű euró átadásával vesztegetett meg.

Kép forrása: Index

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Medgyessy Péter

Medgyessy Péter (Budapest, 1942. október 19. –) magyar közgazdász, politikus, miniszter, üzletember, 2002. május 27-e és 2004. szeptember 29-e között Magyarország miniszterelnöke. 2004. augusztus 25-én a koalíciós partnerével (SZDSZ) kialakult ellenséges viszony miatt lemondott hivataláról. Ezt követően 2004. szeptember 29-éig ügyvezető kormányfőként tevékenykedett, amikor az országgyűlés megválasztotta utódját, Gyurcsány Ferencet.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Az illegális pártfinanszírozás rendszere – ahogy a résztvevők látják, 2. rész: „Micsoda szolgáltatás!”

Megvette-e saját ellenzékét a Fidesz? Hogyan születnek hatalmas magánvagyonok a pártkasszák illegális feltöltéséből? Piaci és politikai szereplők fű alatti együttműködése a közpénzek eltérítésében: így fizeti meg a társadalom a demokrácia működését. A pártfinanszírozás szürkezónáját bemutató cikksorozatunk második része.

Metrókenőpénz: ki sem hallgatták az egyik fővádlottat, úgy szüntették meg ellene az eljárást

Az Orbán-kormány által az ország legnagyobb korrupciós botrányának kikiáltott, az Alstom metrókocsik beszerzéséhez kapcsolódó vesztegetési ügy monstre tárgyalássorozata több mint egy éve kezdődött a Fővárosi Törvényszéken, de nem úgy fest, hogy drámai kifejlet felé tartana. Jellemző, hogy az ügyészség által megajánlott legsúlyosabb büntetési tétel, amint arról a tavalyi előkészítő tárgyalásról tudósítottunk, egy év négy hónap szabadságvesztés volt, három évre felfüggesztve.

Hárommilliárdos korrupció a Gyurcsány-korszakban: mindent tagad az Alstom-ügy kulcsfigurája

A többi terhelthez hasonlóan tagadta a bűncselekmény elkövetését az Alstom-botrány ötödrendű vádlottja, Terner Géza a büntetőügy keddi, előkészítő ülésén a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség szerint összesen csaknem hárommilliárd (!) forintnak megfelelő eurót fizettek ki az akkori döntéshozóknak a Gyurcsány-korszakban, hogy a francia cég nyerje a 4-es és 2-es metróvonalon közlekedő szerelvények beszerzésére kiírt pályázatot. A dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy T. Károly, Medgyessy Péter egykori bizalmasa volt az egyik legfontosabb közvetítő az Alstom, a BKV és a politika között. Azt végül nem sikerült kideríteni, kiknél landoltak a kenőpénzek, így a balliberális politikusok és döntéshozók elkerülték a vádlottak padját.

Már hat gyanúsítottja van a metrókorrupciónak, Demszkyék még mindig szabadlábon

Újabb személyt gyanúsít vesztegetéssel a 4-es metróvonalra beszerzett francia Alstom-metrókocsik ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. A hat érintett között továbbra sincs közszereplő, annak ellenére, hogy már csak három hónapja maradt az ügyészségnek, hogy megnevezze és felelősségre vonja azokat a politikai döntéshozókat és tisztségviselőket, akik az MSZP-SZDSZ-kormányok alatt zajló korrupciós bűncselekmény tényleges haszonélvezői voltak.

Újabb gyanúsítottja van az Alstom-botránynak

Újabb személyt gyanúsít vesztegetéssel a 2-es és 4-es metróvonalra 2006-ban beszerzett, francia Alstom-metrókocsik ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség. A Gyurcsány–Demszky-korszak legnagyobb korrupciós ügyének gyanúsítottai között – mint arról a PestiSrácok.hu beszámolt – továbbra sincs közszereplő.

Tízmilliárdokat fizethet a kormány Brüsszelnek Demszkyék miatt

Mintegy 60-70 milliárd forint Európai Uniós bírság fenyegeti hazánkat a 4-es metró körüli korrupciós botrány miatt, az OLAF jelentése ugyanis kiemelkedő súlyú szabálytalanságokat és hibákat állapított meg 4-es metró építése kapcsán – minderről napirend előtti felszólalásában Budai Gyula fideszes politikus beszélt a parlamentben.

Alstom-botrány: négy személyt gyanúsítanak

Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a Központi Nyomozó Főügyészség az Alstom-ügyben – közölte hétfőn a nyomozó hatóság. A főügyészség az M2 és M4 metróvonalakra kiírt közbeszerzési eljárás során megkötött szállítási szerződésekkel kapcsolatos nyomozásban múlt pénteken gyanúsította meg az illetőt – mint bűnsegédet – gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt.

Fidesz: Az Alstom-botrány kenőpénzei a baloldalhoz vándoroltak

Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő szerint egyértelmű, hogy az Alstom-ügyből származó kenőpénzek baloldali politikusokhoz, illetve az MSZP és az SZDSZ kasszájába vándoroltak.

Az OLAF rendszerszintű hibákat tárt fel

A kormány pénteken nyilvánosságra hozta az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) a 4-es metró beruházásról készült jelentését. A hivatal szerint 59 milliárd forintnyi pénzt kell Magyarországnak visszafizetnie, mert több projektnél is szabálytalanságokat, vagy csalásgyanús ügyeket tártak fel. Egyúttal finoman bírálják a magyar szervek és hatóságok munkáját is.

Medgyessy: Megkeresett az OLAF, de érthetetlen, nonszensz

Elismerte Medgyessy Péter volt miniszterelnök az Indexnek, hogy az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal megkereste őt a négyes metró és az Alstom-szerződések ügyében, de nonszensznek tartja, hogy ráhatása lett volna a szerződés megkötésére. Hiszen rosszban volt Gyurcsánnyal és az SZDSZ-esekkel.
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>