language

Intézmények:

BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt. highlight_off
Budapest Airport (BA) Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [85]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Meggyőző embernek tartották a letartóztatott BKV-igazgatót

Meggyőző embernek tartották a BKV hétvégén őrizetbe vett jogi igazgatóját, és egy ismerőse szerint még nemzetbiztonsági kapcsolattartónak is kinevezték korábbi munkahelyén, a Budapest Airportnál.

Korrupció: nemzetbiztonsági szál a jogi igazgatók botrányában

Hétfőn letartóztatta a bíróság a Budapest Airport és a BKV Zrt. péntek este őrizetbe vett jogi igazgatóit, továbbá egy társaság ügyvezetőjét és egy vállalkozót.

A BKV még bízik a tetten ért igazgatójában

A BKV előkészítette Sziebert György jogi igazgató menesztését a közlekedési vállalattól. Erről Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese beszélt. A cég hivatalosan először nevezte meg az egyebek mellett vesztegetéssel gyanúsított érintettet.

Előzetesben a BA és a BKV jogi igazgatója

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a Budapest Airport (BA) Zrt. és a BKV Zrt. jogi igazgatóját hétfőn - közölte közös ügyvédjük, Zámbó Gyula.

Az informatikai szerződéssel borulhatott a BKV-s bili

Az Index információi szerint elképzelhető, hogy a 28 millió forintos szerződésnyilvántartó rendszerről szóló informatikai szerződés apropóján csapott le a rendőrség a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatójára.

Korrupció: tízmillió a mélygarázsban - ez csak a kezdet

Ez csak a kezdet. Április óta tartó titkos nyomozás eredményeként pénteken őrizetbe vette a rendőrség a Budapest Airport és a BKV jogi igazgatóját.

Ártatlannak tartja magát a BKV és a BA jogi igazgatója

Közös ügyvédjük útján ártatlannak nevezte magát a Budapest Airport Zrt. és a BKV Zrt. jogi igazgatója. Ügyvédjük elmondta, az őrizetbe vételen és a gyanúsításon mindketten megdöbbentek.

Rendcsinálásra is megkérték a meggyanúsított BKV-st

A BKV őrizetbe vett jogi igazgatója vette át egy hónapra a közlekedési vállalatnál annak a humánpolitikai igazgatónak a posztját, akit azért bocsátottak el, mert százmilliós végkielégítése után is tovább foglalkoztatták.

Kenőpénz-botrány a BKV-nál: menekülni próbált az egyik gyanúsított

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) több hónapon át nyomozott, mielőtt őrizetbe vette a Budapest Airport és BKV jogi igazgatóját - közölte Horváth Katalin Fanni, az RRI sajtószóvivője.
Találatok: [85]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>