language

Intézmények:

BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt. highlight_off

Személyek:

Gál György highlight_off

Gál György

Gál György az SZDSZ korábbi erzsébetvárosi frakcióvezetője, önkormányzati képviselője. Gál György 1994-től volt tagja az SZDSZ-nek, 1999 őszén választották először az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának élére, majd 2006 óta ismét betöltötte a frakcióvezetői tisztséget. A kerületben ekkoriban méregzöld Jaguar sportkocsijáról volt ismert. Gál a Hunvald-féle ingatlan és fiktív tanácsadói szerződések ügyében vádlottá vált. Az ügyben a legsúlyosabb büntetést Gál György kapta, aki a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke is volt. A bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Alakul a szocialista börtönválogatott

Kémkedés, az ország nemzetbiztonsági érdekeinek veszélyeztetése, állami földterületekkel és az önkormányzati vagyonnal való visszaélések, békés demonstrálók megveretése, korrupció – büntetőjogi szempontból így írható le a Gyurcsány Ferenc vezette kormányok működése.

Hosszú a szocialista vádlottak padja

Egymásnak adják a kilincset, és magyarázkodnak a különböző szintű bíróságokon az MSZP volt vagy még ma is aktív politikusai

Indul Hunvald Györgyék büntetőpere

A volt MSZP-s polgármestert és Gál Györgyöt, az SZDSZ egykori VII. kerületi frakcióvezetőjét ingatlancsalással is vádolják

Szabadon védekezhet Kulcsár

Nyolc év után jogerősen megszüntetett minden kényszerintézdekést Kulcsár Attila ellen a Fővárosi Bíróság. A kilencedrendű vádlott nem tett vallomást a tegnapi tárgyaláson.

Már csak Hagyó ül a BKV-ügy miatt

Négy nap múlva lejár a BKV-ügy felderítésére kapott határidő, de hiába telt meg már egy teljes iroda a felhalmozott iratokkal, az ügyészség szerint muszáj tovább folytatni a nyomozást.

Bővült a balliberális börtönkeret

Egyre több szocialista politikus kerül a gyanúsítottak, valamint a vádlottak közé, s bűnlajstromuk a csalástól a hűtlen kezelésen és zsaroláson át egészen a gyilkosságban való bűnsegédletig terjed. A nevek között azonban volt SZDSZ-eseket és MDF-eseket is találni.

Elhúzódó fehérgalléros bűnügyek

Ha a parlament záros határidőn belül nem szigorítja a büntetőeljárási törvényt, 2014-15 előtt aligha születhetnek jogerős ítéletek a tömegnyi elkövetőt felsorakoztató gazdasági-politikai botrányokban.

Mesterházy börtönben marad

Demszky Gábor volt főtanácsadója, Mesterházy Ernő június 5-ig biztosan a börtönben raboskodhat, Zelenák Tibor volt BKV-s főosztályvezetőt viszont szabadlábra helyezte tegnap a bíróság. Eközben a BKV-botrányba belekeveredett Lendvai Ildikó MSZP-elnök közölte: feljelenti Répássy Róbertet, és lapunk ellen is pert indít.
Találatok: [8]  Oldalak:   1