language

Intézmények:

BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt. highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [159]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

Antal Attila fizetés nélküli szabadságra ment

A BKV-ügy miatt házi őrizetben lévő korábbi BKV-vezérigazgatónak, Antal Attilának elfogyott az idei évre kiadható szabadsága az őt alkalmazó Vértes Volánnál. Antal foglalkoztatásáról várhatóan március 26-án hoz döntést a cég, addig fizetés nélküli szabadságot kapott.

A csendőr kalapjáról és lelkiismeretéről is megkérdezik Hagyót

A BKV-nál történt visszaéléseket vizsgáló fővárosi bizottság elé kell állnia szerda délután Hagyó Miklósnak, a BKV-t felügyelő korábbi főpolgármester-helyettesnek, akire az ügy több gyanúsítottja is terhelő vallomást tett. Összeállítás a várható kérdésekről.

Újra házi őrizetbe került Regőczy Miklós

Megszüntették előzetes letartóztatását, és újra házi őrizetbe helyezték Regőczi Miklóst, a BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét. Regőczit hűtlen kezeléssel gyanúsítják a BKV-botrányban.

TV2: Antal vezetése alatt szerződött a BKV-val a Sawyer-Miller Group

Mégis Antal Attila vezetése alatt kötött szerződést a BKV a Sawyer-Miller Group nevű tanácsadó céggel - jelentette a Tv2 Tények című hírműsora vasárnap. Korábban a tanácsadó cég elnöke és az Antal által nyomásgyakorlással vádolt Demszky Gábor főpolgármester is tagadta ezt.

Demszky csak az üzemanyag-adalék beszerzését ismerte el Antal állításai közül

Nem kötött szerződést Antal Attilával, a BKV korábbi vezérigazgatójával az általa említett kommunikációs cég - mondta Bruck Gábor cégvezető. Demszky Gábor ugyanakkor elismerte: valóban kérte egyszer a volt vezetőtől, hogy használjanak egy bizonyos üzemanyag-adalékot a BKV-nál.

Közel félmilliárdot keresnek a BKV-ügyben érintett párttámogatón

Több mint 60 hitelező mintegy 470 millió forintot követel attól az informatikai cégtől, amely a BKV-botrány és egy ellentmondásos pártfinanszírozási ügy szereplőjeként vált ismertté.

Nagy mágusnak ismerik Hagyó láthatatlan segítőjét

A Városházán is alig hallott valaki Hatvani Szabó Jánosról, aki a hétvégén kitálaló, egykori BKV-vezető szerint Hagyó Miklós bizalmi embere volt, és intézkedett BKV-s ügyekben is.

Demszky: Megalapozatlan volt a BKV-s visszaélésekről szóló revizori levél

Egy revizor a Hvg.hu szerint már 2006-ban tájékoztatta Demszky Gábor budapesti főpolgármestert, hogy a BKV-nál "lopnak, csalnak, sikkasztanak". Demszky szerint a revizor észrevételei megalapozatlanok voltak.

Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Balogh Zsoltot

Tettesként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja az ügyészség Balogh Zsoltot, a BKV volt megbízott vezérigazgatóját. Balogh a napokban több interjúban beszélt arról, hogyan működött a BKV-nál a politikai irányítás, és hogy vezetőként több tízmillió forintot adott át Hagyó Miklósnak.

Egy MSZP-s vezető szerint telefonon gyakoroltak nyomást Hagyóra

Telefonon kérte meg az MSZP vezetése Hagyó Miklóst, hogy függessze fel párttagságát - állítja a párt elnökségének egyik tagja. A korábban főpolgármester-helyettesként a BKV felügyeletéért is felelős Hagyóról vasárnap a BKV egykori vezérigazgató-helyettese azt állította, utasításokat adott neki gyanús BKV-s ügyekben, és pénzt is elfogadott tőle. Hagyó visszautasította Balogh állításait.
Találatok: [159]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>